Page 185 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében
P. 185

74  OSVÁTH  1875.  16-17.
           75  Kismarjában,  s a szomszédos  Csákó-pusztán  1930-1940.  között  sokszor  láttam  a  varjúszedésnek
             ezt  a  módját.
           76  OSVÁTH  1975.  19.
           77  OSVÁTH  1895.  21-22.
           78  BENCSIK  1973.  122.
           79  ECSEDI  1935.  88.
           80  ECSEDI  1935.  209-212.
           81  DÁM  1968.  247-267;  DÁM  1979.  252-256;  VARGA  1979.  212-214;  Az  Erdélyből  is­
             mert  „vándorkemencék",  „sütőharangok"  nyomait  megyénkben  nem  találtam  meg.  PONORI
             THEWREWK   1929; SZILÁDY  1909.
           82  SZŰCS  1938. 217;  ECSEDI  1935.  57-58.
           83  M N  I. 64.
                2
           84  SZŰCS  1938.  217-218.
           85  VISKY  1932.  84-86.
           86  ECSEDI  1935. 217;  CS. TÁBORY  1976.  171-180.
           87  GUNDA  1989.  11-28.
           88  MAGYARI  1989.  241-262.
           89  A  XVII.  században  Erdélyben  még a főurak  is fatányérról  ettek. APOR  1978.  31-45.
           90  A z  utolsó  káposztanyomó  követ  1975-ben  Kismarjából  hoztam  be  a  Déri  Múzeumba.  Lsz. V.
             75.67.2.
           91  VARGA  1978.  283-289.
           92  ECSEDI  1935.  213.
               S
           93  P. ZALAY  1989.  191-239.
           94  BARNA  1989.  71-79.
           95  VAJDA  1989,  163-189.
           96  ECSEDI  1935.  220.
           97  ENYEDI  1962.
           98  VARGA  1978.  286.
           99  Derecskén  pl. az  első  világháború  után  terjed  el. DMNA  1665-77.4.
          100  Rajzait  közli:  ECSEDI  1935.  36-46.
               S
          101  P. ZALAY  1989.  228-229.
          102  ECSEDI  1935.  220-234.
          103  Debrecenben  1774-ben  „Kása  Tsináló  Társaság"  alakult.  Rendszabályaikat  még  1833-ban  is  csak
             a  debreceni vásárbíró  adta ki, de  már szabályos  céhszerű  feltételeket  szabott  számukra. így a tár­
             saság  élére  két „gazdasszonyt" választottak,  akik  30  kr.-tól  1 forintig büntető joggal bírtak. Az ok­
             levél  szabályozta  az  árulás  rendjét.  A  helyet  sorshúzással  nyerték  a  kásacsinálók,  de  kimondja  a
             szabály,  hogy  ott  „csak  magaés  ne leánya"  áruljon. Igaz  mértéket  tartson, s a vevőkkel  „illendően"
             bánjon és jó árut  adjon. Nyers kölest  minden kásacsináló  maga vásároljon, és ne férje,  leánya,  cse­
             lédje.  A  társaságot  évente  négyszer  kell  összehívni,  s  új tagokat  csak  a  társaság  vehet  fel.  Végig
             egy  „classis"-ba  sorolták  őket,  tehát  nem lehettek  módosak.  Évi adójuk  egységesen  1,50-2,50  fo­
             rint  között  volt. Számuk  változó,  10-40  fő között  mozog.  HBMLT.  IV. A.  1013/f.7.
          104  LAMBRECHT  1915; SZŰCS E. 1978; Uő.:  1979.
          105  SZŰCS  1938.  222.
          106  A jő minőségű  1 mázsa  búzából  kb. 25  kg nullás-,  40  kg  kenyérlisztet  és 20  kg  korpát  adtak. 5
             kg-ot  számoltak  „porlás"-ra,  s  10 kg volt  a vám.  Hencida. DMNA 2056-83;  Nagyobb malmokban
             Debrecenben a XIX. század  végén  11 féle  lisztet őröltek. SZALACSI  RÁCZ, DMNA  1012-70.20.
          107  Újszentmargita.  DMNA  2020-82.25.
          108  A z  olajütők  Debrecenben már a  XVIII.  század  első  felében  „Olajütő  Társaságot",  1740-től  pedig
             valóságos  céhet  alkottak. Az olajütő  mesterek száma  15-31  fő között váltakozott  s a városban  egy
             külön  erre  a  célra  kijelölt  helyen  (Olajütő)  működhettek.  VARGA  1981.  344.
          109  Vö.:  M N  I. 47-53.
                    2
          110  VARGA  1974. 431-534;  KURUCZ  1964.
          111  VARGA  1970.
          112  ECSEDI  1935.  197.
   180   181   182   183   184   185   186   187   188   189   190