Page 180 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében

(rájöttek, hogy ez pazarlás!), hanem orjalevest főztek, s a levesben főtt orját torma­
mártással szolgálták fel.
Debrecenben és a Hajdúságban délre tyúk-, vagy marhahúslevest főztek. A má­
sodik fogás töltött káposzta volt, majd vese, köröm, fej, fül köleskásával, esetleg sült
tyúk, sült kappan. Püspökladányban, Egyeken, Tiszacsegén, Hajdúhadházon, Bihar-
nagybajomban, Konyáron orjalevest főztek, valamilyen káposztás hússal.
A disznótor fő étkezése a vacsora volt. Itt nemcsak azok vettek részt, akik nap­
közben a disznó feldolgozásában segédkeztek, hanem azok családtagjai, rokonok,
szomszédok, sőt meghívott vendégek is. Nagyobb disznótorkor 25-30 felnőtt számára
is terítettek a vacsorához.
Megyénkben két típusba sorolható a disznótoros vacsora. Egyik típus az, amikor
este is van leves, másik a leves nélküli vacsora. Volt, ahol orjalevest főztek (Püspök­
ladány, Egyek, Álmosd, Újszentmargita, Zsáka). Konyáron a levest valamilyen gyo­
moroldó szilvacibere, cibereleves helyettesítette.
A leves után sok helyen töltött káposzta (Egyek), toros káposzta következett
(Zsáka), más helyen sült hús, sült máj volt az átvezető étel a hurkafélékhez (Debre­
cen, Püspökladány).
A leves nélküli disznótoros vacsora többnyire töltött káposztával kezdődött
(Kismarja, Hencida, Báránd, Sáránd). Volt, ahol káposzta helyett sült hússal kezdő­
dött a vacsora. Akármi volt is az előétel, a disznótorok fő attrakciója mindenütt a
hurka és a friss kolbász volt. Sokan azért nem ettek sokat az előző fogásokból, hogy
végig tudják enni a májas, tüdős, véres hurkából álló sorozatot s a kolbászt is meg
tudják kóstolni. Mások a töltött káposztát részesítették előnyben, s ezek a hurkafé­
léket éppen csak megkóstolták. A „kóstolás" fontos szertartása volt a disznótoros va­
csorának. Dyenkor illett valamilyen - lehetőleg nem sértő - véleményt mondani a
hurkákról („kellett volna még bele egy kis bors", „kicsit elsóztátok a májast!", „a ká­
sa egy kicsit lágy!" stb.).
Utolsó fogás rendszerint valamilyen tésztaféle volt. Régen gyakori volt a tarked­
li, súlyom, fonatos, fánk, azután sok helyen csináltak aranygaluskát, a két világhábo­
rú közt azonban legtöbb tájon a hájas tészta minden más tésztafélét kiszorított.
Előbb üres hájas pogácsát, majd lekvárral, dióval töltött hájas tésztákat sütöttek.
Derecskén, Kismarjában az 1940-es években már krémmel töltött hájas tésztákat is
csináltak a vacsorához.
Egészen különlegesnek tűnik egy kabai adat, mely szerint itt a disznótoros va­
csora frissen sült tepertő volt. (Valószínűleg a hurkafélék jelenlétét a gyűjtő termé­
szetesnek vette, s erre azért nem kérdezett r á . 3 8 9 )
Megyénkben is működtek olyan gazdasági csoportosulások, melyek évente né­
hány alkalommal evéssel egybekötött összejöveteleket tartottak. Legismertebb a haj­
dúszoboszlói juhtartó gazdák „gazdasági evés" néven ismert lakomája. 3 9 0 Évente
2-4 alkalommal a közös nyájat fenntartó gazdák egyik társuk portáján összejöttek,
itt birkát vágtak, ezt bográcsban megfőzték, közösen bort is vettek, s miközben meg­
tárgyalták a gazdaság folyó ügyeit, a húst és a bort elfogyasztották. 39 1
Hasonló evéssel egybekötött gyűléseket tartottak az egykori hagymáskertek gaz­
daközösségei Derecskén. Ezeket az őszi összejöveteleket „torzsalé"-nek nevezték, 3 9 2