Page 181 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében
P. 181

mivel  a  közös  étkezéshez  szükséges  birkahúst  és  bort  abból  a  pénzből  vették  meg,
         amit  a  legeltetésre  kiadott  káposztaföldek  bérleti  hasznából  nyertek.  Tudunk  a  be­
         rettyóújfalui  szőlős  kertgazdaságok  közös  evéséről.  Hajdúszováton  már nem  él a kö­
         zös  evés  szokása,  de  a  „Hajdúszováti  Kecsegi  Kertgazdaság"  1871-ben  Debrecenben
         szabájyos  „céhkorsót"  csináltatott,  ami valószínűleg  az  egykori közös  evések  emlékét
         őrzi.  Ezeken  az  összejöveteleken  általában  mindig  birkahúst,  birkapaprikást  főz­
         tek,  s  mellé  bort  ittak.
             A  társas  munkák,  „kalákák"  emléke  megyénkben  már  régen  elhalványodott.  A
         parasztgazdaságok  felbomlásáig  szokásban  volt  azonban  a  közös  búzahordás.  Rend­
         szerint  3-4  közeli  rokon  család  fogott  össze  ilyenkor, s  közösen  hordták  be  egymás
         gabonáját  a  közös  „szűrűre".  Ilyenkor az,  akinek  a  búzáját  hordták,  vasárnapi  ebé­
         det  főzött  a  résztvevőknek.  Az ebéd  húsleves,  gyümölcs-,  vagy  savanyú  leves,  papri­
         kás  csirke,  kalács,  pálinka  és  bor  volt.  Birkatartók  természetesen  ilyenkor  is  birkát
         vágtak.
             A  gőz cséplőgépek  elterjedése  óta  ünnepnapnak  számított  a  cséplés  is. Ilyenkor
         az  volt  a  szokás,  hogy  a  gépésznek  és  az  úgynevezett  „vállalkozó"-nak  (aki a  cséplés
         egész  munkamenetét  irányította,  a  kicsépelt  gabonát  megmérte)  a  csépeltető  gazda
         adott  ebédet.  Úgy  illett,  hogy  ilyenkor ki-ki  a  legjobb  ebédösszeállítást  adja.  Tehát
         itt  is  elmaradhatatlan  volt  a  húsleves,  esetleg  hússal  főtt  savanyú  leves, valamilyen
         sült hús (paprikás  csirke, rántott  csirke, Hajdúnánáson  sült  kakas),  savanyúság,  tész­
         taféle.  Természetesen  csépléskor  a  gazda  nem  takarékoskodhatott  a  pálinkával,  az
         ebédhez  pedig  bor  is járt.  Pálinkával  a  cséplőmunkásokat  is  el  kellett látni.  Aki ezt
         elmulasztotta,  az rendszerint  a  cséplési  szemveszteséggel  fizette  meg  az árát. Az ebé­
         det  ételhordóval  vitték  ki a  géphez,  illetve  ha  a  tanyában  folyt  a  cséplés,  akkor  va­
         lamilyen  árnyékos  helyen  asztalt  terítettek.
             1944  előtt  aratóünnepeket  nálunk  csak  az  uradalmakban  rendeztek.  Nagy  ara­
         tóünnepekről  tudunk  az  egri, váradi  káptalan  uradalmaiban.  Rendszeresen  tartottak
         aratóünnepet  a  bihari  Beöthy-féle  uradalmakban,  és  több  más  uradalomban  is. Az
         aratóünnepek  lényege  mindenütt  az volt,  hogy  az  aratást  vezető  bandagazda jelentet­
         te  az  uradalom  tiszttartójának,  hogy  az  aratást  befejezték,  átadták  az  eddigre  meg­
         kötött  aratókoszorút,  majd  az  uradalom  nagy  vacsorával,  s  hajnalig  tartó
         mulatsággal  megvendégelte  az  aratókat.  A  vacsora  ilyenkor nagy  tömeg  hús, pörkölt,
         paprikás,  kásás,  gulyásos,  amit  szabadban  vasfazekakban  főztek.  Volt,  ahol  töltött
         káposztát  is készítettek, más helyen főtt  tésztát.  A  lényeg  az volt,  hogy ilyenkor min­
         denki korlátlan  mennyiségben  ehetett, ihatott. (Rendszerint  hordó  bort  ütöttek  csap­
        ra,  amelyből  minden  résztvevő  maga  ereszthetett,  amennyire  szüksége  volt.  3 9 4 )
            Az egykori nagy házépítő  kalákákból  vidékünkön  a XX. századra már csak a kö­
         zös  vályog-,  téglahordás  maradt  meg.  Rendszerint  vasárnap  a  kora  reggeli  órákra
        szervezték  ezt  a  munkát,  melyen  rokonok,  ismerősök,  szomszédok  igával,  vagy  gya­
        logszerrel  vettek  részt.  Itt mindenekelőtt  pálinkával  kínálták  az  érkezőket,  majd  7-8
         óra  körül  kenyeret,  szalonnát  reggeliztek.  10 óra körül  már  be  is fejezték  a  munkát,
        hogy  aki  akar,  templomba  elmehessen.
             Megyénkben  legnagyobb,  evéssel  is kapcsolódó  társas  munka  a  szüret volt,  mely
        az  1950-es évekig  minden  szőlőskertben  elevenen  élt. A  szüretre  hívogatták  a  részt-
   176   177   178   179   180   181   182   183   184   185   186