Page 169 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében

előttük van. Ha azonban valaki „nyakig teleette magát", „szartig telerakta a hasát",
azt megszólták, s az ilyen embert nem szívesen hívták azután munkára. De a jobb
gazdák nem szerették a „kákabélű", rosszétkű, beteges embereket sem, mert ezek
nem bírták a munkát. 3 7 0
Otthon, az asztalnál való étkezéskor nem tartottak „sziesztát": az evés befeje­
zése után a férfiak azonnal indultak munkába, a nők pedig mosogattak, rendbe tet­
ték a konyhát.

Az ünnepek táplálkozási rendje

Az ünnep a táplálkozásban is a hétköznapok egyszerű monotóniájából való i ­
k
emelkedést jelentett. A pihenésen, lelki feltöltődésen, bizonyos transzcendens vágyak
kiélésén túl legfőbb funkciója az emberi, elsősorban a családi, rokoni, baráti kapcso­
latok felelevenítése. Ez pedig törvényszerűen együttjárt a táplálkozási rend valami­
féle megváltoztatásával.
Az ünnepi táplálkozásban mindenekelőtt a megszokott ételek gazdagabb, tartal­
masabb elkészítésével találkozunk. Általában bővült az étrend is. Bár a paraszti táp­
lálkozásban nem találkozunk a régi főúri konyhák 15-20 fogásból álló gazdag
választékával, de a szegényebbek is igyekeztek bővíteni a hétköznapi egy-két fogást
legalábbis tésztákkal, csemegékkel, italokkal. A húsok mellé savanyúságok is jártak.
Egyes fő fogások megkettőződtek. Pl. a levesben főtt húsok mártással új fogást ké­
peztek, a húsok közé pótfogásként belépett a húsos, töltött káposzta. így az eredeti
két fogásból egyszerűen 4-5 fogás is kifejlődhetett.
Az ünnepi táplálkozás másik jellemzője, hogy bizonyos ünnepekhez mindig
ugyanazok az ételféleségek, néha hagyományos étrendek kapcsolódnak. Egyes ételfé­
leségek így rituális tartalmat nyernek (pl. a húsvéti pászkakalács és egyéb szentelmé-
nyek).
Az ünnepi táplálkozás fontos mozzanata, hogy legtöbbször olyan közösségi meg-
nyüvánulás, melyen nemcsak a teljes család, hanem annál tágabb közösség is részt
vesz. Ebből is következik, hogy itt sokkal nagyobb súly esik a külsőségekre, a hagyo­
mányok pontosabb betartására, még akkor is, ha ez igen nagy megterhelést jelent a
rendező családnak.
Az ünnepi étkezések színtere legtöbbször a szoba, melyet gyakran a szükséglet­
nek megfelelően erre a célra átrendeznek. Az asztalt ilyenkor gyakran megnagyob­
bították, leterítették és valamilyen módon fel is díszítették. Ha olyan nagyszámú
résztvevőre számítottak, akik a házban nem fértek el, akkor igénybe vették a pitart,
a kisszobát, sőt ha kellett, egyéb időszakos építményt is. Csűrös vidéken ilyen volt a
csűr, mivel nálunk ilyen nem volt, szóba jöhetett a juhhodály, vagy pedig ponyvák­
ból, zöld gallyakból az udvaron külön sátrat építettek, s itt terítettek.