Page 166 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében

lamilyen kásás vagy krumplis ételt. Ha kedvük volt, sütöttek szalonnát, vagy nyers
kosztot ettek. A napi háromszori étkezést itt is tartották, de az egyes étkezések fo­
gásai itt összemosódtak. 36 5

Pásztorok, mezei munkások

Debrecenben s a hajdú városokban a pásztorok, de sok esetben a gazdák földjén
dolgozó mezei munkások is a gazdáktól természetbeni járandóságot kaptak, s így
nyári kosztjukat ebből maguk állították elő. Mivel a pásztorszállásokon ritkán épül­
tek stabil tüzelő berendezések, itt az ételkészítésnek kezdetlegesebb módszerei kon­
zerválódtak. A „kikészítés" a legfontosabb étel alapanyagokat tartalmazta. Egy
hortobágyi pásztor kikészítése az 1930-as évek elején: két hétre 12 nagy kenyér, 30
levél lebbencstészta, 25 kg szalonna, 25 kg kása, fejenként két étel savanyúlé. 3 6 6
Ezeknek az embereknek a nyári táplálkozása meglehetősen egyhangú volt. Hónapo­
kon át alig ettek mást, mint a különböző izzított zsíron készült tésztás, kásás,
krumplis ételeket, napközben kenyeret, szalonnát. Ebben csak heti egy-két alkalom­
mal a savanyú leves jelentett változatosságot. A gulyások, de főleg a juhászok hoz­
zájuthattak néha tejhez, tejtermékekhez, akik rendszeresen megkapták a vasárnapi
tejet, s ebből csinálhattak maguknak gomolyát, túrót is.
A pásztoroknál is egyhangúbb volt a kintlakó munkásoknak a kosztja, akik a két
világháború közt egy hétre kaptak egy egész kenyeret, egy kiló szalonnát, egy zacskó
tördelt tésztát, 3-4 kg krumplit, hozzá sót, borsot, paprikát. 3 6 7
Mindezek mellett ünnepszámba ment, ha valami módon hús kerülhetett a bog­
rácsba. A pásztori elbeszélések gyakran szólnak nagy húsevésekről, ez azonban való­
színűleg inkább vágyálom, mint valóság, hiszen a pásztor a gazda jószágát nem
vághatta le, azért felelnie kellett, a magáét meg, ha volt, nem pusztította el. A napi
háromszori étkezést ez a réteg is tartotta, de a reggeli-ebéd-vacsora milyensége tel­
jesen egybefolyt, s főleg az egytálételes felfogás uralkodott náluk.
A XX. században Debrecen környékén is mindinkább az jött divatba, hogy a
munkások élelmezését is pénzben fizették a gazdák. A szűkös időkben, főleg a gaz­
dasági válság éveiben ezt a pénzt az egész család élelmezésére voltak kénytelenek
fordítani, így a szegényemberek táplálkozása nagyon leromlott, ami az 1930-as évek
derekán igen komoly társadalmi, közegészségügyi konfliktusok forrása lett. 3 6
Korabeli tudósítások rendkívül szegényesnek írják le a két világháború között a
debreceni vákáncsosok táplálkozását is. „Haldoklik a debreceni vákáncsos!" - írja
1936-ban a Debreceni Újság tudósítója, amikor kimutatja, hogy egy 10 tagú család
évi keresete nem éri el a 150 pengőt, az ilyen körülmények mellett éhhalál fenyegeti
a gyerekeket. 36 9