Page 167 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében

Különleges alkalmak

A nyári étkezési szokásokkal kapcsolatosan kell még szólni bizonyos nagyobb
munkakampányok különleges étrendjeiről. így némileg eltért az aratók kosztja a
megszokott hétköznapi étrendtől. Nem maradhatott el pl. a reggeli aratópálinka.
Reggel ugyan többnyire szalonnát ettek kenyérrel, de ebédre már jó tartalmas, két,
vagy három fogásból álló ebédet vittek ki az aratóknak. Első fogás rendszerűit vala­
milyen savanyú leves (kaszás leves, zöldpaszuly, húslében főtt almaleves stb.), azután
csirkepaprikás galuskával, vagy gulyásleves mákos tésztával (Szerep), gyakori a ka­
lács. Gyakori volt az igen tartalmas leves egytálétel is, melyet egyesek kint a tallón
maguk főztek meg (Kornádi, Újtikos stb.).
Vacsorára az aratók is déli maradékot, szalonnát ettek. Ha este hazamentek a
faluba, otthon este is főtt étel várta őket.

Az étkezés rendje

Nálunk a polgári étkezés etikettjét a parasztok csak az 1930-as évektől kezdték
megismerni, de a hétköznapi étkezések alkalmával ezt nem tartották be. Ennek elle­
nére a paraszti étkezésnek is szigorú, csaknem kultikus rendje volt, melyet minden­
kinek be kellett tartani.
Szabály volt, hogy nem illett kimutatni, ha valaki éhes, s erről főleg nem ülett
beszélni. Ha eljött az étkezés ideje, otthon a gazdasszony, mezőn a rangidős férfi ad­
ta meg a jelt, hogy kezdődhet az evés. Otthon az óra, mezőn a kihallatszó harangszó
adta meg a jelt az evéshez, de a hosszas gyakorlat során a nap állásából is meg tud­
ták állapítani, ha eljött az ebéd ideje. A debreceni tanyákon hatalmas fűzfakürtöt
fújtak meg, a hortobágyi pásztorok a kútgémre felhúzott ruhadarabbal jelezték, hogy
dél van. Aztán mindenki szépen, rendben lerakta a szerszámot - éles szerszámoknál
ügyelve arra, nehogy valaki belelépjen -, s alkalmas helyet keresve kezdtek enni.
Mezőn, úton a hideg kosztot, kenyeret, szalonnát, húst mindig kézből ették. A
szalonnát a bal kéz mutató- és hüvelykujja közé fogták (lehetőleg kis darab kenyér-
héjjal, hogy a kezük ne legyen zsíros), jobb kézbe vették a bicskát, s azzal levágtak
egy szeletet, rá egy falat kenyeret, s megették. Az evéssel nem ülett nagyon sietni,
kapkodni, de az még nagyobb szégyen volt, ha valaki lassan „nyámnyogott", húzta
az időt.
Amikor jószággal dolgoztak, az étkezés idejét az állatok etetése is befolyásolta.
A ló csaknem annyi idő alatt jóllakott, mint az ember, de az ökröt, tehenet hosszabb
ideig kellett etetni, esetleg legeltetni. Ilyenkor volt idő arra, hogy a szalonnát megsüs­
sék, esetleg főzzenek valamit. Deleléskor néha a szomszédok is összejöttek s keveset
elbeszélgettek, ha az idő engedte, 15-20 percet szunyókáltak. Ha jószággal voltak, a
delelés akár 1 -2 órát is igénybe vett. A mezőn egymást étellel nem kínálták: mindenki