Page 122 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében
P. 122

Bevetés  után  feltették  az  előtét, és várták  a  sülést.  A  cipó  már kb. egy óra  múl­
          va  megsült.  Ezt  kivették,  s  ekkor  a  kenyereket  megforgatták,  hogy  egyenletesen  sül­
          jenek. Kb. 2 óra alatt  sült  meg  minden  kenyér.  Ekkor  a  szívanóval  kiszedték,  tetejét
          vizes  tenyérrel  lemosták,  hogy  szép  fényes  legyen. Ilyenkor azt  mondták:  „az úr ké­
          pét  megmosdatták!"  (Nagykercki) A  kenyér  legtöbb  falusi  kemencében  feketére  sült,
          de  az  volt  a  dicsőség,  ha  valaki  szép  pirosra  tudta  sütni  a  kenyerét.  A  kiszedett  ke­
          nyeret  előbb  a  konyha  földjére  leterített  ruhára  rakták,  csak  ha  teljesen  kihűlt,  he­
          lyezték  a  kamarában  levő  kenyértatóra,  illetve  a  fogyasztásra  kerülő  kenyeret  a
          kenyeres  kosárba.
              A  kenyérsütés  munkamenete  variálódhatott  akkor,  ha  valamilyen  kiegészítő,
          pótló  anyagokat  is  alkalmaztak.  A  főtt  krumplit,  málét  stb.  a  dagasztás  alkalmával
          keverték  a  liszthez,  s  ezzel  együtt  dolgozták  ki a  tésztát.
              A  kenyérsütéshez  nagyon  sok  kultikus,  babonás  hiedelem,  illetve  cselekedet
          kapcsolódott.  29 9  A  mágikus  cselekedetek  egy  része  azt  szolgálta,  hogy  a  tészta  jól
          megkeljen,  magasra  nőjön,  más része,  hogy áldás  legyen  rajta,  vagyis  a jó  egészséget
          szolgálja.
              Fontos  volt  maga  a  kenyérsütés  napja.  Pénteki  napon  nem  sütöttek,  mert  „sír  a
          kenyér  a  kemencében".  (Álmosd)  Űrnapján  se,  mert  aki süt, teknősbékává  változna,
          vagy  kővé  válik  a  kenyere.  30 0  Aki vasárnap  süt,  annak  kenyere  a  kemencében  fel-
          csattogzik,  sületlen  lesz. 30 1  A  sárréti  és a  nyírségi  falukban  múlt  századi  öregek  da­
          gasztás  közben  szájukkal  cuppantottak,  hogy  a  tészta  növekedését  segítsék.  A
          megdagasztott  tészta  tetejére,  néhol  a sütőlapátra  ráborított  kenyértésztára  tenyerük
          külső  élével  bevetés  előtt  keresztet  intettek.  Ezt  a  műveletet  még a  reformátusok  is
          elvégezték  (Hencida). Álmosdon,  Nagykerekiben  a  kovászra  három  keresztet  rajzol­
          tak, csillag alakban.  Sokan  ujjukkal  belecsípték  a tésztába,  hogy  magasra nőjön  a ke­
          nyér.  Hasonló  okból  bevetéskor  az  asszony  magasra  dobta  a  farát,  vagy  lábaközt  a
          szoknyáját  meglebbentette,  hogy  a  kenyér  felhasadjon.  30 2  Hencidán  bevetés  után  a
          sütőlapátot  megforgatták,  nyilván  azért,  hogy  az ártó  hatalmakat  a kenyér  hollétéről
          megtévesszék.  A  bevetés  során  felszabaduló  szakajtókosarakat  egymásra  borították,
          hogy  a  kenyér  magasra  nőjön.
              A  pemetlevet,  amelybe  a  tüzes  szívanót,  piszkafát,  seprűt  mártogatták  az  eladó­
          lány  öntötte ki -  lehetőleg  nyugat  felé  -,  azután  végigszaladt  rajta,  hogy még abban
          az  évben  férjhez  menjen.  Sápon,  Hencidán  a  szakajtót  is  megrázta,  hogy  kapós  le­
          gyen. A  kenyeret  sohase szabad  a  tetejére  fordítani,  mert  az  asszonynak  megfájul  a
          háta,  vagy  meghal  valaki  a  családban  (Hancida,  Kismarja).  A  kettévágott  kenyér  a
          válás szimbóluma.  Debrecenben  a tanyára  érkező utast  régen  kenyérrel  kínálták  meg.
              A  kenyeret  lehetőleg  a gazda  szegte  meg.  3 0 3  Megszegés  előtt  még  reformátusok
          is a  késsel  keresztet  rajzoltak  a  kenyér  felső  részére.  Úgy tudták,  hogy  a kenyér hé­
          jától  a  gyerek  szép  piros  lesz.  A  kenyeret  egészében  is  tisztelet  övezte.  Eldobni
          egyetlen  falatot  se  szabadott. Ha  a  földre  esett, felvették,  megcsókolták  és  megették.
          A  kölcsönkért  kenyeret  illett  megadni.  („Kölcsönkenyér  visszajár!")  Legrosszabb  a
          „panaszos  kenyér",  amit  nem jó szívvel  adnak. A kenyérhez  számtalan  szólásmondás
          kapcsolódik.  30 4
   117   118   119   120   121   122   123   124   125   126   127