Page 87 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása

228

kiereszti a szelet. Azután megint felfújja. Bezzeg nem álmos
most! Este mégis befejezi azzal, hogy felfújja, a kocsis be-
fogja a hólyag száját és hirtelen két kukoricaszemet tesz bele,
madzaggal beköti. Felkötik a gerendára, itt megszárad. Csörög
a tengeri a száraz hólyagban. A vásott fiúk tavasszal a macska
farkára szokták kötni, mely a csörgéstől eszeveszetten mene-
kül, kitörvén az ablakkarikát is ; szalad, míg a hólyag el nem
pusztul. A másik hólyagot lenyakazzák, kitörik, megpuhítják
és dohányzacskó lesz belőle.
A dolgozók kész vannak. Még a fodorháj at, bélkövéret
szedik ki a vízből. A vizet kenyérszitán megszűrik, hogy a leg-
kisebb kövért is kifogják. Az
egészet kis teknővégébe te-
szik, feltámasztják, hogy a
víz hadd csorogjon le róla,
mert ha víz marad rajta,
pergeléskor fut ? zsír.
A kolbász, hurka rende-
sen sül, szépen pirul. A hurka
bőre ropogós hártya, szépen
megsült. A gazdasszony két
társával feldarabolja a kol-
bászt, egy tálba rakja, felda-
rabolja a hurkát is. Két tá-
nyérba pergelt káposztát tesz,
az asztalra hordják. Közben
a gazda egy-egy pohár kis-
üstönfőtt pálinkát ad min-
denkinek. Az asszonyok kö-
szönik, de nem fogadják el.
Asztalhoz ülnek.
— Na, kóstoljuk meg,
Fig. 35. ábra. mit csináltunk ! — kezdi meg
a gazda a vételt. A gazd-
Disznóhólvagot fúvó fiú.
asszony nem ül az asztalhoz.
Knabe mit Schweineblase. Ö még mindig tálal. Kalá-
csot, pogácsát tesz tányérra.
— A kolbász jó ! sava, paprikája megvan és a fokhagyma
is érzik rajta ! — dicséri a bellér, mert ő csinálta.
— A májusba egy kis só kellett vóna még !
— Node a hurka sózódik magában is.
— A véres is nagyon jó, — mondja a bellér.
— Csak hurka ű atyámfia ! vágja rá a gazda—-legjobb a
kolbász !
— Hát ami igaz, az igaz !
A boroskancsó jár sorban. Veszi a zsíros vacsora a jó savanyú
bort, melynek kellemes ízt ád a beledobott citromhaj. Éjfél