Page 85 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása
P. 85

226

                 Mikor  egyfajtát  megtöltöttek,  hozzáfog  az  egyik  asszony
            a  hurka  kifőzéséhez.  Nagy  rézüstben  fő  a  víz.  Jó  tüzet  rak  alá.
            Beleraknak  néhány  szál  hurkát.  Azt  10—15  percig  főzik,  hogy  a
            bőr  átfőjjön.  A  gazdasszony  körmével  megcsípi  a  bőrt  és  ha
            puhának   érzi,  galuskaszűrővel  kiszedi  hidegvízbe.  Nagyobb
            gazdánál  lyukacsos  tányérú  fakanalat  használnak  erre  arcéira.
            Mikor  kifőtt  az  első,  kóstolót  vágnak  a  friss  hurkából.  Kicsit
            esznek,  mert  ettől  lehet  a  leghamarabb  megcsömölni.
                Végül  jön  a  véreshurka  töltése.  Ezt  az  apró  húrba  töltik.
            A  töltelékje  úgy  készül,  hogy  a tálba  kását  vesznek  ki.  Beteszik
            ebbe  a  víreshurkába  valót,  véres  húsdarabokat,  a  fíketőt,  a
            fejírmájat,  természetesen  mindet  jól  megfőzve  és  megvagdalva.
            Felgyúrják.  Ezután  vért  töltenek  bele,  kevés  sót,  mert  a  vér
            úgyis  sós.  Borsot,  szegfűszeget,  sót,  darált  kapormagot  hintenek
            rá,  mégegyszer  felgvúrják  és  töltik.  Itt  már  szerszámot  alkal-
            maznak  :  ez  a  hurkatöítő.
                A  véreshurka  az  egyetlen  hurkafaj,  melyet  hurkatöltővel
            húrba  töltenek.  A  hurkatöltő  bádog-vagy  rézlemezből  készült.
            Három  része  van.  Első  a  hengeralakú  töltő,  melybe  az  anyagot
            rakják.  Ebbe  jár  esztergályozott  tányérvégű  fogón  a  tötöfa  és  a
            harmadik  része  a  bádogcső,  mely  olyan  bőnyílású  cső,  hogy  a
            húr  könnyen  ráhúzható  legyen.  A  véreshurka  töltésénél  a  bádog-
            hengert  megrakják  az  anyaggal,  a  gazdasszony  ráhúzza  a  húrt,
            egy  erős  fiú  a  toló  tányér  végét  a  melléhez  szorítja,  a  töltőt  a
            hengerbe  nyomja  és  az  anyag  a  húrba  nyomul.  Mikor  tele  van  a
            húr,  két  végén  összekötik,  ezt  is  megfőzik  és  készen  van  a  véres-
            hurka.  Mivel  ebben  már  hús  is van,  átmenetet  képez  a  hurkától
            a  kolbászhoz.  Míg  ezek  a  hurkatöltéssel  bajlódnak,  egy  másik
            asszony  megtölti  a  nyolc  gömböcöt.  Csak  marékkal  rakja  a
            gömböcbe  a  tölteléket.  Mikor  eleget  töltött  bele,  madzaggal
            jó  erősen  beköti  a száját,  a maradék  vérbe  mártogatja  és  utoljára
            főzik  ki,  mert  ennek  jó  erős  fövés  kell.  Mikor  már  jóideje  főtt,
            elővesznek  egy  nagy  gombostűt,  a  gömböcbe  szurkálják.  Ha
            véres  víz  jön  ki  belőle,  nem  főtt  még  meg  teljesen,  ha  fehér  víz
            folyik  ki,  megfőtt.  Lehet  kiszedni.
                A  hurkafőzéssel  kapcsolatban  egy  érdekes  babona  él  a  nép-
            tudatban.  Azt  tartják,  hogy  két  toll  kénesőt  elég  belevetni  az
            üstbe  és  az  összes  hurka  kimászik  az  üstből.  Ezt  azonban  senki
            sem  látta,  hanem  csak  mástól  hallotta.  Magam  pedig  olyan
            naiv  mesének  tartottam,  hogy  sohasem  próbáltam  meg.
                Míg  a  hurkával  bajlódnak,  a  bellér  a húst  sózza,  paprikázza
            fel.  A  húsz  foghagymát  a  teknő  végébe  tölti,  egy  félmarék  sót
            tesz  rá  és  a  hurkatöltő  fájával  péppé  töri.  Ezt  a  pépet  a  húsra
            keni.  Most  megbecsüli,  hogy  hány  kenyér  lenne  a  húsból.  Négy
            kenyérre  és  egy  cipóra  becsüli  négy  és  félmarék  lágy  sót  hint
           bele  és  jól  felgyúrja  a  húst.  Most  félmarék  paprikát  hint  rá,
           ezzel  is  jól  felgvúrja  a  húst.  Pompás  piros  színt  kap  a  hús  tőle.
   80   81   82   83   84   85   86   87   88   89   90