Page 62 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása

203

Előttevaló este a tejet jó vastag bűrire forralja, hagyja
kihűlni lágy melegre. Akkor beótja. Ez úgy történik, hogy
minden két liter tejhez vesz egy liter igen jó sűrű savanyú tejfelt.
Ezt a kétfélét egy cserépszilkében jól összekavarja, befedi és
aludni teszi. Reggelre megalszik, mint a kocsonya. A kihűlt
kását szépen tálba akják, az ludttejet kanállal szépen vigyázva
a
r
bőven ráteszik, hogy az aludttej össze ne törjön. Öz\. Ternyei
Istvánné szerint nehéz étel, de nagyon jó.
Tejesgombóta. Régen a köles, ma a rizskását tejben öregre
megfőzik, cukrot is tesznek bele, fehéjat törnek mozsárba és
ezzel meghintik a tetejét és így fogyasztják. Gyengegyomrú,
beteges asszonyok, gyermekek kedves eledele. Vendéglőben
„tejberizs", rossz neve van.
A háború óta nagyon elterjedt népünk körében a tejes
kávé fogyasztás. A kávét pénzhiányában árpából pörköli a
nép. A drága cukrot, ha teheti mézzel helyettesíti, ha nem,
cukor nélkül is megissza a kávét. A kávét reggel issza, a sza-
lonnát takarítja meg vele.
A tehéntejet édesen oltották meg tarhá-nak. A tarhát a
piacon kis mázatlan csuprokban aludva árulják. A legyek nagyon
dongták, mert a régi debreceni közmondás azt tartotta :
„Szemtelen, mint a piaci légy a tarhán !"

A cibere, mint népeleség.
A debreceni, főleg tiszántúli magyar nép a régi világban
nagyon szerette a ciberét. Különösen meleg nyáron szegény,
gazdag főzte és ette. A gyümölcscibere édes, a többi cibere
savanyú lé volt. Debrecenben a gyümölcsciberét ették. Ez a
cibere nem is volt olyan megvetendő eledel. Jó darab szilvaízt
vízben felfőztek. Ebben a lében az aszalt meggyet, cseresznyét
megfőzték, ráhabartak és ezt ették. Különösen nagypénteken,
disznótorban vacsorára jómódú helyeken főzték. Általánosan nem
szerették, mert a régi kádenciában ezt mondották róla : cibere,
nincsen húsa. csak leve. hörbölie fel a fene ! De ciberéről lévén
szó, nem mellőzhetjük a korpa, kása,- alma-, meggy-, tojás-,
• ecet-, krompéj- (krumpli), répaciberét. Valamennyi erjesztett
savanyúleves, melyet a Tiszántúlon kevés körültekintéssel
ásott, rosszvizű kutak által elrontott gyomor erősen kíván.
Leggyakoribb a korpacibere. Ez úgy készül, hogy a búza-
korpát langyosvízzel leöntik, egy kis kovászt tesznek hozzá,
azután két napig savanyodni teszik. Harmadnap a levét leön-
tik róla. Ezt felmelegítve isszák. Jobbmódúak tojást is üt-
nek bele. Ráhabarnak, rántással készítik el. Ha kovászt nem
tesznek bele, 3—4 nap alatt savanyodik meg.
A tengerikása ciberéhez a tengerit megdarálják durvára.
Haját, vagyis korpáját (liháját) kifújják belőle, öt liter forró-