Page 119 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása
P. 119
254
A körmöskását füstöletlen disznókörömmel főzik. A körmöt
előbb megfőzik. Kiszedik, levében főzik meg a köleskását, gyö-
kérrel, sóval, borssal egy kis zsírral. Ez is nagyon jó téli eledel.
Hajdúkása hús nélkül készül öregen. Szegényember eledele.
A köleskását sóba, vízbe, megfőzik öregre. Szalonnát pergelnek,
nagy tepertőbe sütve. Ennek a zsírját beleteszik, meg is szapo-
rítják egy kis disznózsírral és a tepertőt a tetejére rakják.
Evés közben a kásával együtt elfogyasztják.
A libahúsos és rucahúsos kása is úgy készül, mint a többi
öreg kása. A libát, rucát előbb töltik két hétig, három hétig
tengerivel, hogy hadd hízzon meg. Ezután a vékonyabb részeit
fejét, nyakát, hátát, szárnyát, lábát főzik. Mikor megfőtt, a
húst kiszedik és a levében köleskását és karikára vágott gyökeret
főznek öregre. Mikor már a levét elfőtte és pötyög, sót, borsot,
liba- vagy rucazsírt tesznek bele bőven, hogy sovány ne legyen.
Egy tányérban fel is olvasztanak egy keveset, a kását kirakják
a tálba és a tetejét az olvasztott zsírral jól megpacsmagolják,
beszórják bőven borssal, beleállongatják a főtt húsdarabokat,
és körülülik nagyban kanalazzák. Ez is nagyon finom eledel.
Kitoló kása. Még nem is olyan régen népszokás volt Debre-
cenben, hogy a távozónak öreg kását főztek. Ennek a neve
kitoló kása. Kitoló kását főztek a férjhezmenő leánynak, a lako-
dalma előtt utoljára távozó fiúnak, a távozó cselédnek, ha
elküldik, vagy ha kitelt az ideje. Amazoknak húsos vagy körmös-
kását, ennek csak hústalan kását főztek. A kitoló kását sok
esetben megbántónak tekintették.
A sárgarépát mint főzeléket csak nagyobb helyen eszik
meg nagyritkán, a nép nem szereti. A zöldségtermelők alig
tudják eladni a épát. Ugy szoktak a vevőn kifogni, hogy pet-
r
rezselyemgyökeret nem adnak répa nélkül. A magyar inkább
nyersen eszi, de még inkább disznónak, tehénnek adja, nem
eszi meg, mondván, nem akarok én fütyülni ! A gazdagabbak
asztalán megkerül, de csak disznóhússal. A répát megtisztít-
ják, laskára vágják. Megfőzik, ráhabarnak. így bizony jó étel.
Ezért a jó alföldi humor egyik kálvinista zsoltár dallamára
énekkel dicséri :
Verd meg Uram a hagymát
Mert keserű,
Lám a répa milyen édes.
Ha megfőzik disztólábbal,
Vagy orjával
Apád is megeheti.