Page 119 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása
P. 119

254

                A  körmöskását  füstöletlen  disznókörömmel  főzik.  A  körmöt
            előbb  megfőzik.  Kiszedik,  levében  főzik  meg  a  köleskását,  gyö-
            kérrel,  sóval,  borssal  egy  kis  zsírral.  Ez  is  nagyon  jó  téli  eledel.
                Hajdúkása  hús  nélkül  készül  öregen.  Szegényember  eledele.
            A  köleskását  sóba,  vízbe,  megfőzik  öregre.  Szalonnát  pergelnek,
            nagy  tepertőbe  sütve.  Ennek  a  zsírját  beleteszik,  meg  is  szapo-
            rítják  egy  kis  disznózsírral  és  a  tepertőt  a  tetejére  rakják.
            Evés  közben  a  kásával  együtt  elfogyasztják.
                A  libahúsos  és  rucahúsos  kása  is  úgy  készül,  mint  a  többi
            öreg  kása.  A  libát,  rucát  előbb  töltik  két  hétig,  három  hétig
            tengerivel,  hogy  hadd  hízzon  meg.  Ezután  a  vékonyabb  részeit
            fejét,  nyakát,  hátát,  szárnyát,  lábát  főzik.  Mikor  megfőtt,  a
            húst  kiszedik  és a levében  köleskását  és karikára  vágott  gyökeret
            főznek  öregre.  Mikor  már  a  levét  elfőtte  és  pötyög,  sót,  borsot,
            liba-  vagy  rucazsírt  tesznek  bele  bőven,  hogy  sovány  ne  legyen.
            Egy  tányérban  fel  is  olvasztanak  egy  keveset,  a  kását  kirakják
            a  tálba  és  a  tetejét  az  olvasztott  zsírral  jól  megpacsmagolják,
            beszórják  bőven  borssal,  beleállongatják  a  főtt  húsdarabokat,
            és  körülülik  nagyban  kanalazzák.  Ez  is  nagyon  finom  eledel.
                Kitoló  kása.  Még  nem  is  olyan  régen  népszokás  volt  Debre-
            cenben,  hogy  a  távozónak  öreg  kását  főztek.  Ennek  a  neve
            kitoló  kása.  Kitoló  kását  főztek  a férjhezmenő  leánynak,  a  lako-
            dalma  előtt  utoljára  távozó  fiúnak,  a  távozó  cselédnek,  ha
            elküldik,  vagy  ha  kitelt  az ideje.  Amazoknak  húsos vagy  körmös-
            kását,  ennek  csak  hústalan  kását  főztek.  A  kitoló  kását  sok
            esetben  megbántónak  tekintették.
                A  sárgarépát  mint  főzeléket  csak  nagyobb  helyen  eszik
            meg  nagyritkán,  a  nép  nem  szereti.  A  zöldségtermelők  alig
            tudják  eladni  a épát.  Ugy  szoktak  a  vevőn  kifogni,  hogy  pet-
                           r
           rezselyemgyökeret  nem  adnak  répa  nélkül.  A  magyar  inkább
            nyersen  eszi,  de  még  inkább  disznónak,  tehénnek  adja,  nem
            eszi  meg,  mondván,  nem  akarok  én  fütyülni  !  A  gazdagabbak
            asztalán  megkerül,  de  csak  disznóhússal.  A  répát  megtisztít-
            ják,  laskára  vágják.  Megfőzik,  ráhabarnak.  így  bizony  jó  étel.
            Ezért  a  jó  alföldi  humor  egyik  kálvinista  zsoltár  dallamára
            énekkel  dicséri  :

                       Verd  meg  Uram  a  hagymát
                      Mert   keserű,
                      Lám   a  répa  milyen  édes.
                      Ha  megfőzik  disztólábbal,
                       Vagy  orjával
                      Apád   is  megeheti.
   114   115   116   117   118   119   120   121   122   123   124