Page 118 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása
P. 118

253

          A  szegényember  még  mindig  hű  maradt  ősei  nemzeti  ele-
      deléhez.  A  nép  köleskásának,  az  uraskodók  sárgakásának
      nevezik.  A  köles  magját  szárazmalomban  kövön  meghántják
      és  a  fekete  köles  héj  a  ,,kölesondó"  takarmány  vagy  tüzelő
      anyag  lesz,  a  belső  sárga  részből  lesz  a  köleskása.
          A  köleskását  elsősorban  levesnek  főzték  a  szegényemberek.
      Régebbi  debreceni  eledel  a  leveskása.  Leveskását  már  karikára
      vágott  kolbásszal  is  főznek  össze.
      A  szárazkolbászt  lekarikázzák  és  felteszik  bő  lében  főzni.
      Mikor  megfő,  köleskását,  karikára  vágott  burgonyát,  petre-
      zselyem-gyökeret  tesznek  bele  és  összefőzik.  Ha  a  kása  kifakadt
      és  a  krumpli  is  megfőtt  benne,  az  ebéd  kész.  A  jó  fokhagymás
      zsíros  levest  nagyon  szeretik.
          A  karimás  kását  ma  is  köleskásával  főzik  meg.
          Mint  töltelék  a  hurkába,  töltöttkáposztába  volt  haszná-
      latos  régen,  ma  csak  a  kukóba  töltik.
          Öregen  juhhúsos  kását,  körmöskását,  hajdúkását,  liba  és
      rucahúsos  kását  főznek.
          A  juhhúsos  kását  úgy  főzi  a  debreceni  gazdasszony,  hogy
                 j
      a  jó  vegyes uhhúst  apróra  vágja.  A  vegyes-oldalos  részéhez  egy
      kis  húsos  lapockát  is  vág.  Belevágja  a  tüdejét,  szívét,  lépét,
      veséjét,  nyelvét,  máját  és  azt  egy  jó  ideig  főzi.  Mikor  már
      puhulni  kezd  a  hús,  egy  bográcsban  disznózsírt  olvaszt,
      a  szűrővel  a  húst  ebbe  a  forró  zsírba  átszedi,  főzi,  majd
      süti.  Közben  a  jó  kövér juhhúsos  lébe  bőven  tesz  köles  kását,
      karikára  vágott  petrezselyem  gyökeret  és  egy  kis  sót.  A  kása
      fokadozott,  elfőtte  a  levét.  A  gazdasszony  törtborsot  hint
      bele  és fakanállal  kavarja,  mert  könnyen  kozmásodik,  ez  pedig
      nagy  szégyen  volna.  Bár  a  juhhús  szép  kövér  volt,  mégis  oly-
      kor  bele  lop  egy-egy kanál  disznózsírt.  Végre készen  van.  Kiteszi
      a  tálba,  a  tetejét  forró  disznózsírral  megpacsmagolja,  beszórja
      szép  pirosra  sült  juhússal,  meghinti  borssal  s  az  asztalra  teszi.
               t
      Ezután  a álat  körülülik,  amennyien  hozzáférnek  és  kanalazzák
      belőle  a  pompás,  ízletes  juhhúsos  kását,  melynek  illata  betölti
      a  helyiséget.  Alig  lehet  vele  eltelni,  de  meg  is  fekszi  az  ember
      gyomrát.  Hogy   meg   ne  csömöljön  az  ember,  minél  gyak-
                    r
      rabban  isznak á  bort  —  tisztán.  A  zsíros,  nehéz  eledel  veszi
      az  italt.  Van  dal,  tréfa  a  jóétkezés  után.  Az  évszázados  juhász-
      nótában  is  így  számolnak  be  a  juhászok  a  lopott  juh  el-
      fogyasztásáról  :

                  Magunk   megesszük  a  húsát,
                   A  zsírjába'  főzünk  kását.
                   Kutya  issza  meg  vírit,
                  Zsidó  veszi  meg  a  bürit. 1
          1  Ecsedi—Bodnár:  Hortobágyi  pásztor-  és  betyárnóták.  100.  1.
   113   114   115   116   117   118   119   120   121   122   123