Page 111 - Debreceni Nagyerdő

majálisok tartásának céljából épített kövesút végén még ma is kút és tűzvíz-
csap is található.
A termőhely iránt oly érzékeny tölgyek pusztulásába nem csak a felsorolt
behatások, hanem az idő vasfoga is besegített. Az évszázados, többszörösen
levágott fák tuskói egy ideig még bírták követni az egyre jobban lesüllyedő
talajvíz utáni gyökéreresztést – aztán szárazra kerültek, bevakultak, egyszóval
megöregedtek.
A táblázat számai maguktól beszélnek. A tölgy fafaj visszaesésének az
1950- es évek a végpontja. Míg 1885-ben 891 ha a tölgyállomány 1954-ben
396 ha. Ekkor határozta el a kezelő Hajdúsági Állami Erdőgazdaság, hogy a
tölgy fa- fajt „visszahozza” a Nagyerdőbe. Jó fél évszázad kellett ahhoz, hogy
a tölgyre- konstrukció megközelítse az induló értéket. Ez 2008-ban már 727
ha, a belső parkban a kezdeti 23 ha 42 ha-ra nőtt.
A számok igazolják, hogy a kezelő Erdőgazdaság komoly erőfeszítéseket
tett, hogy a Nagyerdő (háborúk alatt) elakácosodott részébe is visszaültesse
a tölgy fafajt.
Természetesen a „zöldek” a megújult állomány-szerkezetben is találnak ki-
vetni valót. Bírálatuk tárgya a táblázat egyéb tölgy (vöröstölgy) sora. Ez a esz-
tétikailag szép levélszíneződésű, szárazságot jobban tűrő tölgy fafaj
gyengébb termőhelyigénye miatt az akác fafaj helyére került. Mi erdészek
örültünk an- nak, hogy a szárazabb termőhelyeket a vöröstölgy elbírta. a
vöröstölgy válasz- tását az is indokolta, hogy a tölgy nemzetségbe tartozik. a
tölgy nemzetség tagjai – a csertölgy kivételével – könnyen kereszteződnek.
Ráadásul, az így létrejövő utódok – hibridek – megtartják
szaporodóképességüket. a tölgyek sejtalkotásában meglévő örökítő anyagok
csak kis mértékben térnek el az egyes fajok esetében. Fajon belül viszont
nagy a levelek, a kéreg, a makk vagy a virágzás változatossága, mely
mindenekelőtt a helyi klímához, talajhoz al- kalmazkodásból származik.
Az akác felváltására szakmailag a fenti tulajdonságok és a tölgy
nemzetségbe tartozás vezérelte szándékunkat. Sőt, azt is reméltük, hogy a
természetvédők és „zöldek” a vöröstölgyet, mint a tölgynemzetségbe tartozó
fajt (jobban) el fogják fogadni. (Sajnos ebben csalódnunk kellett.) Ahol a
gyengén humuszos gyenge homoktalaj volt – melyen még a vöröstölgy sem
maradt meg – oda szintén idegenhonos erdei vagy feketefenyő került. Annak
ellenére, hogy az utóbbiak sem a természetvédelmi rendeltetésű Nagyerdőbe
valók, de a tölgy- höz való ragaszkodás jegyében szükségmegoldást kellett
választanunk. Egy véderdőben vagy parkerdőben ezek a fafajok inkább
elfogadhatók, mint az agresszív akác. Igaz, ebben tévedtünk, mivel a fenyők
helyett őshonos nyárat kellett volna választani.
Ezek az új állományok elviselik a leromlott termőhelyeket, kiöregedésük
után az őshonos fehérnyárral majd le lehet őket váltani. Igaz nem olyan mér-

111