Page 32 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében

század végétől már legtöbbször horganyozott, vagy zománcozott fémlemezekből ké­
szítették.
A XVIII-XIX. században megyénk kerámiakészletét több kerámiaközpontból
szerezték be. Legfontosabbak minden bizonnyal a debreceni és Nagyvárad környéki
kerámiák voltak. A főzőedények zömét a gömöri fazekasok hozták. Legnépszerűbb
vizes edények a révi korsók és kanták. A Hajdúság egy részében a nádudvari fekete
edény is népszerű volt. Mindenütt, de különösen megyénk északi részében a nagybá­
nyai, sárospataki, mezőcsáti, mezőtúri, tiszacsegei, délen a hódmezővásárhelyi faze­
kasok munkái találhatók. A Tisza vidékén ismerik a gyöngyöspásztói munkákat is. 9 3
A XIX. századi konyhaedények közt már elég sok öntöttvas, vagy réz edényt is
találunk. Ezeket később zománcozott kivitelben is készítették. A vékony vaslemezből
préselt kerek bográcsok főleg a hortobágyi pásztorok és a Debrecen környéki tanyasi
gazdák nélkülözhetetlen edényei. Rézből készültek a hatalmas pálinkafőző üstök is,
melyeket a múlt század végéig még nagyon sokan használtak.
A konyhában számtalan kisebb-nagyobb fából, ökörszarvból készült só-, fűszer-
tartó edényfélét is találunk. 9 4
A XVIII. század végétől mind több üveg-, és porcelánedény is felbukkan. Az
üveg pincetokokat, butéliákat, kancsókat, poharakat, pintes üvegeket részben a Réz­
hegység üveghutáiból hozhatták (Sólyomkővár, Hármaspatak), a keménycserép, por­
celán hazája pedig a Felvidék volt.
A kisebb konyhaeszközök 9 5 csak annyiban mutatnak jellegzetességet, amennyi­
ben itteni, főleg debreceni iparosok készítették, s ezek önálló stílusjegyeket viselnek.
Ilyen eszközök pl. a különböző kések, két-, háromágú evővillák, melyeket a debre­
ceni késesek készítettek. Bár ezek nagy részét különböző vásári árusok messze vidé­
kekerői - pl. Boszniából - is hozhatták. Egy-egy háztartásban 8-10 féle különböző
nagyságú kést, kanalat, villát is használtak. Szegény emberek között elég jellegzetes
volt az ún. zsidó bicska, vagy bugylibicska. Ez nem más, mint egy kis esztergályo­
zott fa nyélbe illesztett, behajtható acélpenge. Fillérekért lehetett kapni. Nem volt
tanácsos kölcsönadni, mert ha valaki nyelének a gömbölyű végét megfaragta, „meg­
herélte", azután már szégyen volt használni. 9 6 Népszerűek voltak a debreceni „ol­
dalvillás" és „farvillás" kések is, amikor a szépen formált bicskához evővilla is
párosult. A juhászok főként a görbe végű körmöző bicskákat keresték, melynek egyik
pengéjét herélésre is lehetett használni.
A háztartás vágóeszközei közé tartoztak a bárdok. Ezek erős acél pengéjét néha
állatfej alakúra formálták, főleg hús aprítására használták, de a kisebb csontot is el­
vágta.
Az elnyújtott tésztát gyakran cakkosszélű, ún. derelyemetszővel, csőröge-
metszővel vágták el. A laskatésztát, olykor a zöldséget, káposztát a csizmadiáktól ki­
került íves élű bicskiával vágták. 9 7 Apróbb eszközök voltak a különböző
tésztaszaggatók, bár ezeket sokszor egyszerű üvegpohár helyettesítette.
Az 1830-as évektől maradtak ránk a legszebb káposztagyaluk. Ezt a drága esz­
közt nem mindenki szerezte be, hanem - néhány káposztafej ellenében - egymásnak
kölcsönadták. Jóval egyszerűbb, így mindenki által hozzáférhető eszközök a tökgyalu