Page 18 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében

Salátaboglárka, Gyenge levele ecettel leöntve salátának való.
Földimogyoró vagy libapimpó (patentilla anserina). Mogyorószerű gyökereit a
debreceni kondások egykor disznóval túratták ki a vizes erdei laposokon, azután
meghámozva megették. 6 A Tisza mellékén a lathyrus tuberosus gumóját nevezik
földimogyorónak. 4 7 Ma már kevés helyen ismerik.
Csicsóka (helianthus tuberosus). Hencidán picsóka. Napraforgószerű szára és
fészkes virága van, de a gyökerein fejlődő, a burgonyához hasonló gumóit ették
nyersen, vagy főzték ételbe. Rendkívül szívós növény: eldobott héja is kihajt, s ahol
elszaporodott, onnan szinte nem lehet kiirtani. Egyesek szerint jó szélhajtó, ezért
gyógynövényként is ismerik. 4 8
Vadalma (pirus malus, vagy p. silvestris). Szántóföldek végében, de leginkább
erdőkben található. Régebben bőségesen gyűjtötték, s nyersen ették, aszalták, vagy
ecetet készítettek belőle.
Vadkörte, vagy vackor (pirus pirastes). Eltevésre kevésbé alkalmas, mint a va­
dalma. Érés idején főleg gyerekek gyűjtötték. A Debrecen környéki erdőkben igen
gazdagon termett.
Szeder (rubus tometosus). A szántóföldnek mesgyéin, árokparton, garággyák
mellett vadon tenyészik a fekete szeder. Eladásra nagyon kevesen gyűjtötték, csak
mezőgazdasági munkák közben csemegéztek rajta, főleg a gyerekek. Néhányan lek­
várt főztek belőle.
Súlyom (Trapa natans). A Tisza árterületén, a sárréti mocsarakban, a Hortobágy
folyó környékén tenyészett nagyobb bőségben. Itt pásztorok és falusi szegény embe­
rek gyűjtötték s főzve ették, vagy különböző ételek kiegészítésénél használták. T i -
szacsegén pl. sulyomrántást, sulyompogácsát készítettek belőle.
Som, Erdőkben található rendkívül szívós keményfa, melynek apró, piros bogyó
termése igen ízletes gyümölcs. Gyűjtögető asszonyok szedték, s a piacon, vagy házal­
va árulták. Néhányan lekvárt is főztek belőle, vagy más lekvárhoz keverték ízesítő­
ü l . 5 0
Csipkebogyó. A vadrózsa (rosa spinosa) piros bogyó-termését vidékünkön is
gyűjtötték szegény asszonyok, s azt terményért árulták a gazdáknak, akik ízletes lek­
várt, ún. hecsedlit, hecse-pecsét főztek belőle.
Kökény (prunus spinosa). Az utak mentén, mesgyéken növő szúrós bozót, mely­
nek késő ősszel élvezhető fekete bogyó termését itt-ott gyűjtötték. Nyersen elég „hú­
zós" ízű, de hasmenés ellen így is ették, s néhányan lekvárt főztek belőle. 5 1
Galagonya (Crategus monogyna). Erdők szélén, utak mellett növő szúrós cserje,
melynek késő ősszel érő apró piros bogyója fogyasztható. Főleg gyerekek kedvelték.
Bodza (Sambucus negra). A feketebodza érett bogyóját főleg a Tisza melléki
falvakban gyűjtötték, s néhányan lekvárt főztek belőle. Ugyanakkor Kismarjában
nem merték megenni, mert méregnek tartották. Újabban a bodza virágát is gyűjtik,
s abból frissen üdítő italt, szárítva izzasztó teát főznek.
Lícium. A garággyák gyakori bozótjának, a líciumnak piros bogyóját néhány he­
lyen megeszik. (Zsákán ezt piroscsizmának nevezik.) Több helyen azonban méregnek
tartják, és a gyerekeket óvják tőle.