Page 95 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása
P. 95

236


             csirkepaprikásnak  készítik  el.  Ez  úgy  készül,  hogy  leaprítanak
             sósszalonnát,  megpergelik,  aprított  hagymát  a  forró  zsírban
             szép  pirosra  megsütik,  paprikát  tesznek  bele  és  a  feldarabolt
             csirkét  belehányják.  Ezután  vizet  töltenek  rá,  sót  tesznek  bele
             és  megfőzik.
                 Rántottcsirke.  A  csirkét  feldarabolják,  besózzák.  Azután
             6—8 ojást   egy  tálba  beleütnek.  Száraz  zsemlyét  reszelőn  meg-
                  t
             reszelnek,  ezt  a  morzsát  egy  abroszon  hagyják,  egy  harmadik
             tálban  finom  lisztet  tesznek.  Most  a  nedves  csirkehúst  a  lisztbe
             mártják,  megforgatják,  azután  a  tojásba  fürdetik  meg,  most  a
             zsemlyemorzsába  forgatják.  így  beteszik  a  forró  zsírba.  Itt  jól
             átsül,  ropogós  lesz.  Ez  azután  a  felséges  koszt.

                                       Vadhúsok.
                  A  vadak  közül  a  nyulat,  vadrucát,  vadlibát  paprikásnak
             főzik.  Érdekes  a  varjúfióka  evés.  A  fiatal  varjút  a  hortobágyi
             parasztok  zsákba  szedik,  megölik,  megtisztítják,  szalonnát
             aprítanak,  ebbe  vereshagymát  hánynak  és  sütik.  Ekkor  bele-
             hányják  a  megtisztított,  feldarabolt  húst  és  ezzel  főzik.  Ha  meg-
             főtt,  megeszik.
                  Az  öreg  Hűse  János  nagyhírű  hortobágyi  gulyásszámadó
             sokszor  elbeszélte,  hogy  az  ő  fiatalabb  korában  olyan  divat
             volt  a  Hortobágy-pusztán  a  varjúevés,  hogy  az  egyik  fazék-
             kal  levették  a  varjúhúst,  a  másikkal  felakasztották  a  főzőfára
             főni.  A  falvakban  módosabb  helyen  levesnek  főzik  meg  a
             varjúfiókák  húsát,  pompás  erős,  zsíros (szemes)  leves  fő  belőle.
                         r
                         \ érevés,  hurkatöltés  a  rokon  népeknél.
                  Az  állati  vért  népünk  részint  babonából,  részint  szokásból
             eszi.  A  magyar  nagyvágóhídakon  akad  nem  egy  vágólegény,
             aki  az  állatokból,  leginkább  a  disznóból  kiömlő  meleg,  zsíros
             vért  megissza  és  azt  mondja  :  jó.  Én  magam  is  ismertem  egy
             embert,  aki  disznóöléskor  jót  ivott  a  leölt  disznó  kiömlő  friss
             véréből.  Ismertem  vérszegény,  tüdőbeteg  embereket,  akiknek
             a  kuruzslóasszony  meleg  disznóvért  rendelt  és  ezek  hűségesen
             követték  is  a  javasasszony  tanácsát.  Kiss  Lajos  kollégám  közli
             velem,  hogy  Nagykálló  vidékén  többen  vannak,  akik  a  vért
             isszák.  Disznóöléskor  a  kifolyó  vért  felfogják  és  megisszák.
             Vannak   akik  kijárnak  a  vágóhídra  és  az  ott  leölt  marha  vérét
             felfogják  és  megisszák.  Ezek  között  vannak  betegek,  szegények,
             de  egészségesek  is.  Valamennyien  azzal  a udattal  isszák,  hogy
                                                     t
             az  egészséget  ad. 1
                  Nálunk  a  vért  általánosságban  feldolgozva  eszi  a  nép.

                  1  Kiss  Lajos  múzeumigazgató  levele.
   90   91   92   93   94   95   96   97   98   99   100