Page 75 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása

222

gyufával meggyújtja, csóvát csinál és az égő csóvával egész
hosszában végiggyujtja. A tűz lassan élénkül. Ropog a szalma,
zizeg a szőr, mindkettő elég. íme, az égő szalma megmozdul.
Erősen mozog. Egy disznó élni kezd. Nem volt megdögölve.
Van nevetés. A bellér ügyességére megy az egész.
— Hát azt hun szúrta meg atyámfia ? ! — kérdi a gazda.
—- A apockáját, ugyi bátya ! — felel a másik.
l
— Majd nem soká mozog a mán !—- nyugtatja meg őket
a bellér. Neki van igaza, még egyet kettőt rug a disznó, azután
vége. A bellér még elmeséli, hogy múltkor hogy ugrott ki a tűz
alól egy nagy. . . Mi is úgy jártunk volna, ha a szalma alatt
életre kel.

Fig. 27. ábra.
A leölt disznót húzzák a perzselő helyre.
Der Schwein zum Sengenplatz.
Középen megy a tűz. Jól melegít a hideg téli reggelen,
A szalmaláng végigment. A villogó üszköt a bellér megemelinti,
ide-oda helyezi a disznón hosszúnvelű villájával. Rátart a fejére,
fülére. Na, seperjük le a pernyét ! Két rossz nyírág seprűt
felvesznek, leseprik a pernyét a disznó farához egy csomóba,
vizet hoznak és a legfiatalabb legény pernyesárt csinál. A három
ember egy-egy erős vakarót vesz kezébe, szétvetett lábbal a
disznó mellé állanak és kaparják erősen. Itt-ott egy-egy szőr-
foltra akad a vakaró, ezt megkaparja erősen, hogy a pálott
szőr hadd jöjjön le, a nem pállott pedig felborzolódjon. Ahol meg-
pirult, bekeni pernyesárral. Még egy gyenge tüzet ad neki, ez
azt jelenti, hogy kevés szalmát hány rá és ezt elégeti a disznókon.