Page 74 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása
P. 74

215


           A  nagy  mészárlás  a  végefelé  jár.  Az  ólból  már  kifogytak
      és  holtan  hevernek  egy-egy  vértócsa  mellett.  Most  elfogják  a
       menekülteket.  Ott  bujdokol  a  nagykert  hátulján,  ütik  minden
      ütőeszközzel,  de  sem  elütni,  sem   elfogni  nem   tudják.
      A  szeméttartónál  megszorítják  és  megkapják  a  két  fülét.  Van
      nagy  öröm.  Négyen  vetik á  magukat.  Ezt  is leszúrják.  Az  öreg-
                               r
      asszony  kavarja  a  vért  és  viszi  befele.  A  mészárlásnak  most
      már  vége.
           A  kocsis  fog  a  szalmásszekérbe.  A  lovak  félnek  a  vérszagtól.
      Tág   orrlyukakkal  horkolnak,  hegyezik  a  fülüket.  A  kocsis
      hirtelen  begombolja  a  lovakat.  Felül  a  nyergesre  és  gyorsan  viszi
      a  szalmát  a  város  végére.  Ott  letolja  a  szekérről,  a  gazda  kis-
      fia  ottmarad  vigyázni.  A  kocsis  üresen  hazajön.
           Otthon  ezalatt  a  disznókat  rakják  egy  másik  szekérre-
      Kölélguzs-t  tesznek  a  hátulja  alá.  Kettő  az  elejét, ettő  a  hátul-
                                                      k
      ját  emeli,  egy  meg  a  farán  segít  és  egymásután  hányják  fel  a
      ,,dögöket"  a  szekérre.  Hasrafektetik  őket.  Két  lovat  ragasztanak
      a  szekérbe.  Felteszik  a  perzselő-villát,  a  vakarókat.  A  kocsis
      a  nyeregbe  ugrik,  az  emberek  a  disznókon  ülnek  és  kimennek
      az  utca  végére  a  szalmához. 1

                               A  perzselés.
          A debreceni  ember  csak  a perzselt  szalonnát szereti.  A  kopasz-
      tottat  meg  nem  eszi.  És  igaza  van.  A  debreceni  szalonna  a
      világhírnevét  annak  köszönheti,  hogy  pompásan  perzselték  és
      vakarták  a  mangalica  disznót.  A  perzselés  nagy  művészet  és
      nagyon  fontos kelléke  a  jó  szalonnának.  Ha  a  hentesek  elnagyol-
      ják,  a  debreceni  szalonna  értéke  is  lejjebb  száll.
           —  Jól  perzseljünk  atyámfia  —  az  idő  jó,  szél  nem  fú  !  —
      adja  ki  a  gazda  a  rendelkezést.
           A  szekérről  egymásután  húzgálják  le  a  disznókat.  Szalmát
      hintenek  le  alkalmas  helyen.  Megállapítják  az  ájer  irányát  és
      ebbe  teszik,  hogy  a  szél  oldalba  ne  érje,  hanem  végig  menjen
      rajta  a  tűz.  Minden  disznót  a  hasára  fektetnek.  Két  lába  előre,
      kettőt  hátra  kihúznak.  így  szépen  kinyújtják. A  nagyját  középre,
      az  apraját  a  szélére  teszik.  A  cigányok  már  ott  áldogálnak  sertét
      tépni,  bagót  kérnek  és  ha  nem  vigyáznak,  ellopnak  valamit.
      Egy  pár  csípős  és tettleges réfával  távoltartják  őket.  A  bellér
                                t
      és  egy  ügyes  ember  szőrvakaróval  végigborzolja  a  disznó  hátán
      a  szőrt.  Szalmát  rá  !  A  szekeret  félreállítják,  az  estrángot
      levetik.  Egyik  villával  közelebb  hányja  a  szalmát  a  bellér,
      társai  lazán  szórják  a  disznóra  a  szép  szálas  száraz  szalmát.
      A  széllel  szemben  meggyújtják.  Ehhez  is  érteni  kell.  A  sarkán
           1  Ecsedi  I.  :  Azok  a  jó  debreceni  disznótorok.  Poros  országúton
      Debr.  925.
   69   70   71   72   73   74   75   76   77   78   79