Page 7 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása

155

szívesen vitték a piacra. A jó kolbászt, hurkát, tejet, túrót,
tejfelt, vajat, sajtot, mézet, szalonnát, amit a gazdasszonyok
állítottak elő ; a gazdasszonyok kenyerét, csirkéjét, füstölt
disznóhúsát szívesen keresték és vásárolták a piacon azok,
akik ilyet nem készítettek. A gyáripar ma — hatósági erővel —
ezeket leszorította a forgalomból.
Ma, mikor a népünk áttér a pénzgazdaságra, a régi gazda-
asszony típus kezd kipusztulni. A családi élet vele átalakul,
t
a modern asszony nem igyekszik öbbé felesége lenni az urának,
unalmas néki a családi élet, nem igyekszik otthont teremteni,
kifelé él. A férfi gondja a pénzszerzés, az asszony elkölti. Ha
nincs pénz, huzalkodik vele, a háztartási gonddal nem törődik,
otthon nem termel maguknak, mindenért szalad a boltba.
A feleség helyére az örökké elégedetlen követelőző nő lép. Üj,
modern típus, de gazdasszonynak nem való.

I. Kisgyermek táplálkozása.
Az evés végigkíséri az embert születésétől haláláig. Az első
és az utolsó élettani működések közé tartozik. Igaz az a filo-
zófia is, hogy a gyomor és a szerelem kormányozza a világot.
A parányi gyermek, mikor a világra jön és lélegzik, nem-
sokára sír, odateszik anyjához. Ha az anya fáradt kezével
megnyálazza melle bimbóját, szájába teszi az idétlen gyermek-
nek, ez az anyja tejétől elpihen.
Később annyira rászokik az anyatejre, hogy még nagyobb
korában is szopni akar, sehogysem akar az ételre szokni. Az anya
emlőjét fekete kenőccsel, korommal kenik be és mikor a gyer-
mek szája felé tartja, mondja neki „kakás ! kakás !" A gyer-
mek elfordítja az emlőtől a fejét és sír. Némelyiket még így
is nehéz leszoktatni az anyatejről, a szopásról.
A szegény parasztasszonynak nincs módjába válogatni a
táplálékban, egy falat kenyeret összerág cukorral és ezt a pépet
adja a gyermek szájába úgy, hogy a maga száját a gyermekéhez
teszi, nyelvével kinyitja annak kis száját, átadogatja az édes
pépet annak szájába, mint mondja „íteti". Eteti, mint a galamb
•• a fiókáját a begyében megpuhított maggal. Ezért mondja a
debreceni nóta is :
„Ügy szereti mint a galamb a fiát,
Megcsókolja, enni ád !"
t
A debreceni közmondás azt artja, ha az ember nagyon sze-
reti egymást : olyan jól vannak, hogy egymás szájából esznek.
A szegényasszonyok, akiknek a silány táplálkozás miatt
kevés a tejük, gyermekük pedig követelőző, nem bírják gyer-
meküket emlőikből táplálni, tehéntej meg nincs, kezdetleges
cuclit csinálnak neki.