Page 5 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása

153

vannak emberek, akik hónapszámra nem esznek kenyeret.
Helyes gazdasági szociális érzékkel tenni kellene arról, hogy
j
olcsó áron inkább azoknak uttassa a kormányzat a kenyérmag-
vakat, akik vetik, aratják és csépelik, mint takarmánynak.
A búza ellenértékét helyes munkapolitikával mindig meg lehetne
találni.
A harmadik szintén lényeges tényezője az élelemnívó
erős leszállásának a munkapolitika átalakulása. A háború
előtt úgy a mezőgazdaságban, mint az iparban, kereskedelem-
ben a napszámosokat, segédeket és más alkalmazottakat bent-
koszton tartották és a gazda, a mester, a tulajdonos együtt
kosztolt alkalmazottaival. A munkaadó humánus érzéke, jó-
hírneve garantálta, hogy jó, ízes és bőséges kosztot kaptak.
A pénzgazdaságra való áttérés ezt a családias állapotot, mely
már teher volt a munkaadónak, nem szerette a munkás sem,
megszüntette.
Ma a napszámos is szívesebben szegődik a maga kenyerén,
mint a gazda kenyerén. A gazda szívesebben ad a maga kenyerén
élőnek 20—30 fillér napszámmal többet, mert nem kell a főzés-
sel bajlódnia, marad a nyersanyag, nem válogat az ételben
a munkás sem. Amit tesz a gazda, azt teszi az iparos és kereskedő
is. Ma már bentkosztos napszámos is alig van, a bentkosztos
cselédek száma is egyre fogy.
Ezzel azonban leszállott az életnívó is. A munkás míg
a gazda szalonnájából olyan nagyot vágott, alig bírta, a magáé-
ból alig mer egy falatot is vágni, mert — mint mondja —-,
nagyon kopik. Kenyere sincs. Hét vége felé már a piszkos,
zsíros szalonnás-zacskót is megfőzi a lebbencs levében, hogy egy
kissé megzsírozza ételét. A másik egy fél rossz dinnyén tengődik
egész nap. A nehezebb munkából kidől. Mivel a világháború
óta a nép igénye erősen emelkedett, az élelmezési lehetőség pe-
dig még jobban csökkent, ezeket egy nívóra hozni szociális és
népegészségügyi fontos teendő.

A magyar asszony háztartása.

A háztartás szegénynek, gazdagnak mindig nagy gondot
okozott. A gazdasszony főfigyelme mindig a kamara volt.
A szegényembernek kis kamarája van. De ebben mindig meg volt
a háztartás két főtényezője : a kenyérnek való és a zsírozó. A sze-
gényember a kenyérnek valót ílet-nek nevezte. Az ílet (élet)
volt a búza vagy a rozs vagy a kettő keveréke a kétszeres.
A zsírozó a szalonna, a zsír vagy a Nyírségben az olaj.
A kenyérnek valót összedolgozta. Takart részében, nyomta-
tott, csépelt, tengerit kapált részben, a tengerin malacot hiz-
lalt, megölte. Ha a kettő megvolt, nyugodtan ment a télnek.
A gazdagabb embernek szintén nagy gondja volt a ház-