Page 12 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása

160
I
egy kissé megfüstölik. így állni hagyják, egy hét múlva fogyaszt-
ható. Rendkívül finomízű szalonna és lassan világcikk lett.
A zsírevés. A debreceni és tiszántúli magyar nagy zsírfogvasz-
tó. Nemcsak sült, főtt ételekben szereti a zsírt, hanem nyersen
is. Ki ne ismerné a zsírospirítóst, melyet a szegényember egyfelől
ken meg zsírral, a jobbmódú kétfelől. Ezt behinti sóval és jó-
ízűen elfogyasztja. Ezt az ételt zsíroskenyérnek nevezik.
De zsíroskenyér az az étel is, mikor a fagyos zsírt a kenyérre
kenik, nem is melegítik meg, hanem azon fagyosan megeszik.
Ez a zsíros étkezés főleg télen van, mikor a disznóölés után
f
több a zsír, és a zsíros eledelre szükség van, űteni kell a testet.
Erre a célra elsősorban a disznózsírt használják, de finom a liba,
rucazsír is, mely csak jobbmódú házaknál van meg. Pecsenye-
k
zsírt a tepsiből nagyon szívesen aparnak ki a kenyérrel. Napra-
forgó és tökmagtermő vidéken az olajat eszik ilyenképpen.
A szegényember egy darab kenyérrel reggel elmegy a sajtóba
(olajmalom) beszélgetni s mikor préselik a napraforgóolajat,
alátartja a kenyerét a folyó olajnak és mindjárt meg is eszi.
A szalonnasütés. A magyar ember nyersen is nagyon szereti
a szalonnát, de valóságos ünnepi ebéddé változik, ha megsütheti.
Hideg télen különösen hasznos a szalonnasütés, mert a sütő
ember melegszik és eszik is egyszerre. A didergő cigánytól azt
kérdi gazdája : ,,na cigán' mit szeretnél jobban, enni vagy mele-
gedni ? —Salonnát sütni, gazduram !" — feleli a dádé !
A szalonnasütés egy magasabbrendű ételkészítés a magyar
parasztnál ma is. Ehhez több és vastagabb szalonna kell,
mint a nyersszalonna evéshez, kenyér is jóval több szükséges
és végül sokkal több időt is igényel, a sütés és evés, mint a
többi ételnél. Mert a magyar paraszt ezt is tempósan csinálja.
Először alkalmas helyet keres a tűznek. Sima, csendes hely
legyen az. Azután tűzrevalót hozat. Tüzet rak. A magyar rakja
a tüzet, nem csinálja és nem szítja, vagy gerjeszti. Meggyújtja.
Míg felgyúl, füstje, lángja elég, elkészül a sütéshez. A tüzet nem
szabad lángoló, füstölgő anyagból : szalma, venyige, — rakni,
hanem vastagabb anyagból, melynek parazsa, vagy mint a
magyar ember mondja : pártüze van.
Míg a tűz lángol, nyársat farag. Leszakít egy akácfa-
vesszőt, kihegyezi mindkét végét. Az egyik végén hosszabb
hegyet faragott, szépen meg is hántja körben. Erre a fehér
végére jön a szalonna. A másik végét csak féloldalt hegyezi
meg. Erre nem jön szalonna. Ezt a végét a földbe szúrja, ha
valami ok miatt a sütést abba kell hagyni. Ha régi nyársat
használ, a szalonnatartó végét késével megkapargatja, hogy a
füst és égettség hadd jöjjön le róla. Ez a sütő.
Levág két karé kenyeret. Meghámozza és a tűz mellé állítja,
l
hogy az egész apját érje a tűz. Hátul is fanyárssal megtámasztja,
így pirítja. Neve pirítós. Mert a magyar ember a kenyeret pirítja T