Page 28 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása
P. 28

175

      kész  a  jó  sűrű  erős  leves,  melyből  egy  mélytányér  leves  egy  jó
      darab  hússal  elég  egy  rendes  ebédre.  Sokszor  egy  kis  ecetet  is
      töltenek  hozzá,  így  még  jobb.  A  debreceni  polgári  osztályban
      nagyon  szeretik.
           18.  Ecetes,  vereshagymás  ecetes,  kanecetes.  Debrecenben  és vi-
      dékén  nagyon  kedvelt  eledel  volt,  sőt  az ma  is.  Érthető  is,  hiszen
      a  víz  rossz,  elrontja  az  ember  gyomrát,  a  jó  erős  ecetes  lé  üdítő-
      leg  hat  a  beteg  gyomorra.  Másfelől  ez  az  étel  legtovább  elállott
      úgy,  hogy  a  debreceni anyákra  ezt  hordották  nagy  mennyiség-
                            t
      ben.
           Ez  a  népszerű  és jóízű  eledel  igen  egyszerűen  készül.  Egy  jó
      csomó   avas  disznóhúst  felvágtak.  Forró  vízben  megmosták
      egy  nagy  tálban,  a  húsmosó  tálban,  feltették  óriási  nagy  cserép-
      fazékban  a  szabad  tűzhelyre  főni.  Mikor  a  hús  megfőtt,
      kiszedték  a  fazékból  egy  nagy  tálba,  a levét  a  csontmaradékok-
      tól  meg  a  húsféregtől  egy  szitán  megszűrték,  ezután  vissza-
      töltötték  a  levét  a  fazékba,  megkészítették.  Óriási  tál  veres-
      hagymát  tisztított  meg  a  gazdasszony  és  karikázott  fel.  Ebből
      jó  bőven  tett  bele.  Szép  piros  sűrű  rántást  bőven  oldott  fel
      forró  húslében  és  beletette  a  fazékba.  Nem  sajnálta  a  szép  piros
      tört  paprikát  sem,  sőt  jó  adag  kerti  sáfrányt  is  tört  bele  a  szí-
      néért. Mikor az egész  megfőtt,  ecetet  töltött  bele  és  kész  volt  a
      savanyú  lé.  Végül  még  a  húst  számolta  be.  Minden  emberre
      két-két  darabot  egy  ételre,  egy  fazékban  volt  két-három  étel
                                               t
      savanyú  lé  is.  Ügyhogy  minden  fazékban udta  három  ember-
                                  t
      nek  két  ételre  való.  Ennek  a anyán  elég  is  kellett  lenni.  A  sa-
      vanyú  lé inkább  tanyai  eledel,  otthon  ritkán  ették.  Felmelegítve
      kenyérrel  kanalazták  a  levet,  eszik  rá  a  füstölt  disznóhúst  és
      azután  megint  a  levet  kanalazzák.  Jó  ízletes  tápláló,  sőt  nehéz
             t
      étel.  A anyai  élelmezésben  ma  is  elsőrangú  szerepet  visz  Debre-
      cenben.
           A  savanyú  levet  főzik  borjú-csülökkel  és  orrával.  Sőt  nem
      ritkán  a  tehén  lapockás,  tarjás  részével  is.
           19.  Fej ír  ecetes. Abban  különbözik  a savanyú  létől, hogy  ebbe
       nem  rántást  és  vereshagymát  tettek,  hanem  ahány  emberre
                   t
      főzték,  annyi ojást  leütöttek,  bele  lisztet ettek,  hígra  felkavar-
                                              t
       ták.  A  füstölt  disznóhúst  megfőzték,  a  levét  megszűrték,  vissza-
      töltötték  és  megkészítették  úgy,  hogy  a  forró  léhez  ezt  a  tojás-,
       lisztanyagot  hozzáöntötték,  babérlevelet  tettek  bele,  jól  fel-
       főzték.  Ecetet  öntöttek  bele  és  készen  volt.  Nevét  fehér  színétől
       kapta.  Most  még  minden  emberre  jó  ökölnyi  húst ettek  bele  a
                                                      t
       lébe,  ételes  fabodonba  vagy  vászonfazékba  vitték  a  tanyára.
       A  jóféle  erős  ecettel  öt-hat  napig  is  elállott.  Melegítették  és
       ették  kenyérrel.  Ma  már  kiment  a  divatból.
           20.  Habart  húslé  vagy  kaszáslé.  Nyári  étel  a  mezei  munkások-
       nak  a  Nyírségben  és  a  Bodrogközben.  Ez  úgy  készül,  hogy
   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33