Page 26 - A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében

A tehéntej mellett a juhtej volt még számottevő, de ez már nem minden falura
volt jellemző, s a falukon belül is csak kevesen tartottak fejős juhokat. Megyénkben
legnagyobb juhtartók Debrecen és a hajdú városok, különösen Hajdúszoboszló, de a
szikes bihari pusztákon is voltak juhtartó faluk, mint pl. Gáborján, Zsáka stb.
A juhtejet nyersen nem nagyon itták, de feldolgozásának gazdag változata is­
meretes. Tájunkon is számbajöhet még a kecsketej. Kecskét minden faluban 8-10
szegényember tartott s ezeket rendszerint a bornyúcsordába járatták. Teje a földnél­
küli szegény embernek alapvető tápláléka volt. Többnyire nyersen vagy forralva ették,
feldolgozásra nem nagyon került.
Megyénk területén más állatot nem fejtek. Nem jutott el hozzánk a bivalyfejés
erdélyi szokása, bár uradalmakban néhány igavonó bivalyt tartottak. Nincsenek em­
lékeink sem a ló fejesről, sem a szamár fejesről.
Tojás. (XVHI. századi helyi forrásokban tyúkmony) Minden faluban, minden
réteg számára egyformán fontos alapanyag. Ennek ellenére termelése a legújabb idő­
kig nem volt megszervezve: a tyúkok az udvaron szanaszét tojtak, s a családtagok
igyekeztek minden nap összegyűjteni a tojásokat.
A táplálkozásban legfontosabb a tyúktojás volt. Jóval kisebb szerepe volt a ru­
catojásnak, még kevesebb a libatojásnak . Megyénk erdős, mocsaras vidékein még a
múlt században is számottevő lehetett a vadmadarak tojásának az összegyűjtése. 6 5
Bár az erről szóló írások bizonyára nem mentesek a romantikus túlzásoktól. Ma­
gában a paraszti táplálkozásban sehol se találkozunk a vadmadártojások rendszeres
felhasználásával.
A tojást általában sütve, főzve ették, vagy étel alapanyagként használták. De
elég sok adat utal arra, hogy egyesek, főként gyerekek a nyerstojást megitták.
Méz. Az ősi idők óta ismert méhészkedés tájunkra és korszakunkra is jellemző,
de nem olyan mértékben, mint azt egyesek feltételezik. Már a XVJU. században is
csak a lakosságnak 10-12%-a adózott méhkasok után. Ez az arány később se nagyon
változott, inkább csökkent. A XX. században egy-egy faluban már csak néhány mé­
hesgazda, vagy hivatásos méhész volt, akik el tudták látni a lakosokat mézzel. A gaz­
dák a mézért terménnyel fizettek.
Akik tehették, évente egy-két alkalommal vásároltak néhány kiló mézet, néhány
küó lépesmézet, melyet frissen, kenyérrel fogyasztottak. Az erdős vidékeken itt is
szokásban volt a vadméhek felkutatása és kirablása. Néhányan időnként befogtak
egy-két kas ismeretlen helyről kirajzott méhet, így elég sokan hozzájuthattak vala­
mennyi mézhez. Inkább gyerekek csemegéje volt a nádtetők ereszeiben előforduló
nádméz.
A tiszta méz a cukor elterjedése előtt legfontosabb édesítő szer volt, ennek
megfelelően számtalan alapkészítményhez és ételhez, süteményhez felhasználták.
Szerepe volt a gyógyításban is. Sokan szerették a mézes pálinkát. 6 7