Page 7 - Csárdakönyv_1-45

A forgalmas út melletti fogadó utasok sokaságának adott
enyhelyet, pihenőt. Például Arany János, Jókai Mór,
Petőfi Sándor és Kossuth Lajos is megfordult az Ágotai
csárdában. Nagy aszály idején, amikor nemcsak a rét,
hanem a folyó medre is kiszáradt, az utasok, ha tehették,
kerülték a vámra járó utat. Ahogy kímélték ezzel a saját
Az Ágota-halom, melynek lábánál állt a csárda
pénzes erszényüket, egyben a hídvám és csapszék
jövedelmét is apasztották. A fogadó forgalmát elvitte a folyószabályozás, a Debre-
cen-Szolnok közötti vasúti közlekedés megindulása
(1857), az apavári vashíd megépülése (1872) és a Ladány-
Karcag közötti rövidebb út megnyitása. Az Ágota csárda
magára maradt a környékbeli tanyák ölelésében. Ahogy
a nóta mondja:
„Nem jár erre postakocsi, se' levél…
Mennyünk innen, mer' hidegen fú a szél.
A Szent Ágota híd a Hortobágy-Berettyó csatornán Mennyünk innen, mer' hidegen fú a szél:
A betyárok, a pusztai szabadok is sűrűn megfordultak a Sárgulva hull le a fárul a levél.”
csárdában, hírekért, borért vagy ölelésért. A pénzes ven-
dég bugyellárisában is gyakran megolvasták a bankót. A A csapszéknek alig maradt vendége, lepusztult épületét
pandúrok ezért „alkalmas kifogó hely”-nek tartották. 1935-ben bontották el. Alagútnak nyomát sem lelték, de a
Mondják, hogy betyár Sós Pesta Barcza Dani komisz- szabadkémény mellett egy rejtekhelybe belebotlottak.
szárius közeledtére, komótosan átsétált a csárda kunsági A csárda működésének több mint kétszáz évéről sokat
oldalára és ott mulatozott tovább. A csendbiztos ott már árulkodik a pince padlójába elásott és a bontáskor
nem foghatta el, mert az már más vármegye fennható- előkerült harminc csontváz, valamint a Mária Terézia
sága alatt állt. korából való pénzérmék… A szomszédos Szent Ágota híd
Gróf Bethlen Elek 1795. decemberében Karcagra ko- és -halom pedig szemérmesen hallgatnak…
csizva egy meszely borra betért az Ágota csárdába. Ott
tanyáztak a rétből kimerészkedett szilaj pásztorok.
„Mindegyiknek feneség nézett ki a szeméből.” Köldö-
kig érő bornyúszájú ingben, zsírral cseppenésig megkent
hajjal, kezükben vastagvégű bottal őrizték a kiürült bo-
ros kancsókat. Az egyik a gróf elé állt, alig egy ujjnyira
belehajolt a vendég arcába és merészen a szemébe nézett.
„Utálom a biszkeséget, soha alázatosabb, mint itt nem
voltam.” – írta Bethlen úti naplójába. A fiatal gróf gyorsan
leöntötte a torkán a bort és sietve távozott. A szilaj legé-
nyek meg utána kiáltottak egy Isten megáldját.
Egy utolsó kép a csárdáról – lebontás előtt

7