Page 58 - Debreceni Nagyerdő

az egész osztrák hadsereg fogságba kerül. Ezért a visszavonuló fővezér a híd
védelmét Simonyi – akkor még – őrnagy huszárcsapatára bízta. Simonyi azt
a parancsot kapta, hogy „addig védje a hídfőt, ameddig csak lehet.”
Simonyi a védőállásból huszárjaival a francia éket támadta, amíg a vert se-
reg teljesen át nem vonult az egyetlen hídon. Ez két napig tartott, de ekko-
rára az előrenyomuló franciák is erőteljesen nyomorgatták Simonyi kicsiny
csapatát.
Ezért Simonyi a hidat előkészíttette felgyújtásra és addig védte a francia tú-
lerővel szemben, ameddig az ereje bírta. Végül is Simonyi felgyújttatta a hi-
dat, s egy utolsó roham után, a már égő hídon küldte vissza huszárjait a túlsó
partra. Ő csak akkor vágtatott át néhány lovasával a lángoló hídon, amikor az
már végleg alkalmatlanná vált a franciák átvonulására.
Amikor átjutott a lángokon, a hídra mutatva odakiáltott a fővezér megkö-
vülten bámuló küldöncének.: „Ugye, hogy még mindig lehet!” Ezzel a bravúr-
jával mentette meg a visszavonuló sereget a teljes pusztulástól.
Az évforduló napján Debrecen „pógárai” csak azt észlelték, hogy közel 100
szekér épületfát fuvaroznak a Nagyerdőbe. Folyóba vizet merni, erdőbe fát
fuvarozni még nem látott senki. Erre az érhetetlen cselekedetre csak később
kaptak választ. Amikor is kiderült, hogy Simonyi Arad megyei Vadász köz-
ségben fekvő erdőbirtokáról azért hozatta a híd felépítéséhez a fát, hogy ezzel
is megkímélje a városi erdőket.
Ebből a fából építtette fel a wagrami híd mását. A csatajelenet megrende-
zéssel az évszázad múlva ideépített stadion és környékén került, a lőtér go-
lyófogó dombjáról hatalmas tömeg nézte végig a bemutatót. Az égő hídon
átvágtató kis katonai sereget óriási ováció és éljenzés fogadta.
A mondák szerint, a nevezetes csatajelenet után az elégetett híd faanyagából
olyan nagy mennyiségű faszén keletkezett, hogy a környék kovácsai hat hétig
alig győzték elhordani.
Simonyi huszonhat év alatt (1789–1815) honvédból vitézi haditettei ré-
vén ezredessé lépett elő. A harcok alatti vitézségéért több mint 70 kitüntetést
kapott. Ezek között a legjelentősebbek: bárói rang, választott előnév, óriási
birtok az Arad vármegyei Vadászon. Két arany és két ezüst vitézségi érem.
A bárói cím elnyerésével 1804-ben a magyar főrendi ház tagja lett.
Debrecenből elvezényelték Simonyit 1823-ban, majd váratlanul nyugdíj-
ba vonul.
Több mint valószínű, ebben szerepet játszott állandó részegeskedése, ami
miatt Tarnapolba helyezték. Az áthelyezés egyenes következménye volt annak,
hogy a derecskei 10 napos hadgyakorlaton csak akkor volt józan, ha aludt . .
. Nyugdíjas éveit nem ismerjük. Az Új Magyar lexikon szerint 1828-ban –
máig nem ismert ok miatt – bebörtönözték, más források szerint koholt vá-
dak alapján, megint más forrás szerint 8 évi pereskedés után, hatalommal

58