Page 37 - Debreceni Erdős könyv
P. 37
Tölgy helyett kő
Az
egykor bővizű Tócó patak keleti oldalán és a nyír-
ségi tölgyesek ölelésében oltalomra találó honfogla-
láskori falvak a homokmagaslatokon eresztettek gyö-
keret. Így kerülték el a nyírvizek táplálta vízfolyások, to-
csogók, tavak keletkeztette nehézségeket.
Nem sokáig. Az észak-dél és kelet-nyugat irányú keres-
kedelmi útvonalak találkozásánál megült, honosodott
falvak népessége gyorsan növekedett, nem kevésbé ki-
terjedésük is. A települések határai egymásba nőttek,
magukba ölelve ereket, sok-féle vizenyős területeket, s
kialakult a helység kerekded formája, amit vizes árkaival
évszázadokon át meg is tartott.
Debrecen már 1405-ben jogosulttá vált városfal építésére,
arra azonban sohasem tellett a város kasszájából. Fal
helyett beérték széles és mély vizes árok ásásával. Belső
oldalára hányták az ásott földet és arra olyan kerítést
emeltek, ahol a tölgyfa palánkokkal együtt a sűrű, átha-
tolhatatlan, szúrós, tüskés cserjék, liánok adták a meg-
megújuló védelmet. A dombra állított, őrhellyel védett,
bástyára hasonlatos, zárható városkapukat kívülről csak
hidakon át lehetett megközelíteni.
Aki napjainkban érkezik a városba, már azt is kétkedéssel
fogadja, hogy a Déri Múzeum és a Csokonai Színház alatti
területeket egykor víz borította, a Nagytemplom és a
Megyeháza között pedig itt-ott felszínre bukkanó vízér
húzódott.
Az viszont még az itt élők számára is hihetetlen, hogy a
A város árokkal övezett belváros területének zöme vizenyős, mélyfekvésű, mo-
kerekded formája csaras területen létesült.
35
