Page 79 - Debreceni Erdős könyv

1921 1929 1938 1942 1943

Tarthattak egy lovat, egy tehenet, két kocát szaporula- Debrecen 85 30 24 7 12
tával, tyúkot, kacsát. A húszas években a jószágok száma Gúth 36 11 6 6 5
Haláp 414 112 129 46 30
meghaladta a kétezret. Az erdőhivatal később a sok kárté-
Nagycsere 445 205 89 9 8
tel miatt a jószágtartást szigorúan korlátozta. A vágás-
Bánk - - 42 38 32
területet először letakarították, aztán a tuskóktól meg-
szabadították. Megszántották, trágyázták, majd vetéssel Összesen 980 358 290 106 87
vagy ültetéssel erdősítettek és a pótláshoz csemetét
neveltek. A kiásott és felhasogatott tuskót (dücskőt)
Vákáncsosok létszámának alakulása 1921–1943
reggelenként a vákáncsos talyigák és szekerek hosszú
sora szállította a városba, amiből „pízeltek”, szerény A város az életformát és a velejáró erkölcsi lazulást igye-
jövedelemre tudtak szert tenni. A talyigákat és szekereket kezett felszámolni. Lassanként mind kevesebb számban
igen kevés vasalattal maguk készítették. Oldalfalát és alkalmazták őket. Nem engedtek új szállásokat építeni,
aljdeszkáját vesszővel fonták be. Öreg, elhanyagolt éjjelre mindenkinek haza kellett térni. Csak 1-1,5 holdas
lovaikat kötélből készült szerszámmal fogatolták.
területet lehetett igényelni. 1938-ra már másfélezer haza-
járó vákáncsos dolgozott az erdőn.
A legeltetés és a kaszálás helyét az erdész jelölte ki, a
jószág csak pányván kikötve füvelhetett. „Bálokat” csak az Debrecen elöljárósága 1935-ben elhatározta, hogy a
szétszórtságban élő vákáncsosok egy részét helyhez köti.
erdész engedélyével és jelenlétében(!) tarthattak.
A tölgycsemeték árnyalására akáccsemetéket (ún. véd- 1937-ben a Veker-laposon, a Kati hídnál 48 vákáncsos csa-
ertvény) is használtak. A szerzett tapasztalatok gyors for- ládot fogadtak fel és kötöttek röghöz a monostorpályi út
dulatot hoztak. A gyengébb homoktalajokra az igény- mentén húzódó terméketlen területek erdősítésére.
telenebb, de gyorsabb növekedésű akácfákat ültették. A 1952-ben még állt az egymásnak támaszkodó, szegé-
vákáncsosok évente 1-2 liter akácmagot kaptak csemete- nyes, nádfedeles viskók sora, ami leginkább hasonlított
neveléshez. A 19. század végére a városi erdőkben az aká- egy középkori jobbágyfaluhoz, mint olyan telepre, amit
cosok(55%) aránya felülmúlta a tölgyesekét (38%). nemsokára faluvá fognak fejleszteni. Emiatt inkább „Átok-
A szomszédos szántóföldek gazdái kerülték, lenézték házá”-nak nevezték. Az öreg Molnár erdész – aki az itteni
őket, mert jószágaikkal sok kárt okoztak. Ami csak moz- vákáncsosokat irányította – elmondásából tudjuk, hogy
dítható volt, annak lába kélt. Napszámosnak sem szí- négy év alatt hat holdas vákáncsokból ragasztották egy-
vesen fogadták őket, mert a munkájuk nem állt arányban
be a tölgy-, fenyő- és akácfákból álló 600 holdas erdőt. A
a kárral, amit a veteményben okoztak.
csemetét maguk termelték vagy a várostól kapták. Az
apró gyermekek a csemetekertbe jártak dolgozni némi
A vákáncsosok érdeke az volt, hogy minél tovább marad-
napszámért.
hassanak egy-egy vákáncson, ezért nem segítették a
tölgycsemeték gyors növekedését. A vákáncsos életfor- Ahogy az erdő növekedett, úgy szorította ki az embert
mát „trambulinnak” használták, míg jobb lehetőség nem magát, aki az erdőt életre hívta. Sokan emiatt költöztek el
adódott. Csak a földhasználatra fordítottak gondot, tanyára vagy kerestek megélhetést másutt. A hetven évig
másra nem. Jogtalanul legeltettek. Naplopó életmódra létező életformának befellegzett. Arra már csak a sokat
tértek, csak a táplálkozás biztonsága vezérelte őket. megélt öregek emlékeznek, vagy már ők sem.
Komoly nézeteltérések, ellentétek alakultak ki köztük és
az erdőőrök, erdőtisztek között. Nincs ki emlékezzen, csak az erdők…

77