Page 75 - Debreceni Erdős könyv

Földönfutó erdőfoltozók

D ebrecen hatalmas külső földbirtokai a jószágtar-

tást, legeltetést, kaszálást, valamint tűzi- és épületfa
szükséglet fedezését szolgálták.
Minden debreceni polgár a városi házastelke, ló- és
marhaállománya, valamint fizetett adója arányában
használhatott szántóföldet, külső és belső legelőt, ka-
szálót és megillette az erdőségekből származó fajáran-
dóság.

Az 1840-es években a város lehetővé tette, hogy aki az A jószágtartó gazdák érdekei szerint gyérültek, ritkultak,
egyboglyás (akkora terület, amiről egy boglyányi széna foltosodtak az erdők, terebélyesedtek a tisztások, széle-
gyűlt össze) erdei kaszálójának bérleti díja 8 Ft helyett sedtek a szántók. A gondokat csak tetézte, hogy a sarj
tizenkettőt fizet, az a birtok örökös tulajdonosává válha- üzemmódban kezelt erdők kiöregedett tölgy anyafái már
tott. Igen ám, de az erdei tisztások nem képeztek önálló nemcsak a makkot, hanem a tuskó- és gyökérsarjakat sem
birtoktestet, így nem vezettek pontos nyilvántartást sem, ontották.
ki mekkora területet vásárolt. Kaán Károly erről az állapotról találóan írta: a minden-
kori erdő őshelyén a még ma is álló csak romja, szétszag-
A magisztrátus tisztában volt vele, hogy a legeltetés és a gatott foszlánya a réginek.
kaszálás egyaránt pusztítja az erdőt. Ennek ellenére a vá-
ros sokszor meghajolt a jószágtartók érdekei előtt, s elő-
ször csak az aszályos években, majd rendre megengedte,
hogy a jószágok az erdőn teleljenek. Nyáron a Hortobágy
mellett legelt a jószág, télen az erdő avarjára csapták. A
18. század közepén az erdei pásztorszállások mellett fel-
tűntek (az elhagyott, gazdátlan, bérlővel fel nem töltött,
azaz üres, latinul: vacans, a cívis nép nyelvén: vákáncs)
szántó és kaszáló területeken a földműves kunyhók is.

Ezeknek az elcsapott területeknek a használói a város
szegény, szinte nincstelen emberei voltak, belőlük alakult
ki a vákáncsosok népes rétege. Ez óriási terhet rótt a Deb-
recen környéki erdőkre.

73