Page 46 - Debreceni Erdős könyv

Volt egyszer egy

Bényei nyárfa…

„H
azánk szentje, szabadság vezére,
Sötét égben fényes csillagunk,
Oh, Rákóczi, kinek emlékére
Lángolunk és sírva fakadunk!”

Írta Petőfi Sándor 1848 áprilisában „Rákóczi” című ver-
sének első strófájában. Levéltári források alapján bizo-
nyos, hogy a fejedelem 1703. július 26-án a tiszántúli had-
járatban Hajdúsámson határában táborozott le seregével.
Ott fogadta Debrecen főbíráját és szenátorait, hogy velük
a szabadságharc kényelmetlen velejárójáról, a hadiadóról
tárgyaljon. Az eseményt Mocsár Gábor is megörökítette
„A város és a fejedelem” című regényének a sámsoni
találkozásról szóló fejezetében.

Rákóczi katonái a táborozás alatt tüzet raktak és sza-
lonnát nyársaltak. A legenda úgy szól, hogy egy Bényei
nevű vitéz a nyársát a földbe szúrta, amelyből hatalmas A híres fekete nyár a sámsoni határban
nagy nyárfa serkent. A sámsoni emberek innen nevezték
el azt Bényei nyárfának. Más változat szerint a sereg felderítői Sámsonból vissza-
térve azt jelentették, hogy labancokkal ugyan nem, de
számos bolonddal találkoztak. A fejedelem bosszúságá-
ban lovaglópálcáját a földbe vágta és a kíséretével sietve
távozott. A pálca később kilombosodott, Rákóczi fájává
terebélyesedett. A legenda-változatok hitelességéről
lehetnek, ám a nyárfa létezéséről ne legyenek kétségeink.
A méretes matuzsálem a Sámsonról Hadházra vezető
út bal oldalán, a Savóskúti erdő „kapujában” állt. Amikor
hites mérnökök tervei alapján a földes út nyomvonala
egyenesekké és ívekké vált, a fa tövébe került ívet a nép
Bényei-kanyarnak keresztelte el.

44