Page 230 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása

390

Az is jellemző a magyar ember tisztes gondolkodására,
hogy nem szeret a nagy nyilvánosság előtt enni. Nem ül a
székszínre, hanem elhúzódik enni. Megveti a városi proletárt,,
aki kiül, vagy kiáll a legforgalmasabb utcára és ott hajtogatja
egy üvegből a kávét, vagy a lócán ott falja a kenyeret és kis pisz-
kos szalonnát. Szája cipó, hull szájából a kenyérmorzsa, egy szót
sem tud szólni, úgy zabál. „Ugyan a fene a rossz emberit, mir
nem húzódik el, mikor eszik" — kifogásolja az egyik magyar.
Maga sem zavar mást az étkezésben. Ne állj oda ! ne nízz.
a más szájába ! — feddi serdülő fiát. Ha mégis oda kell mennie,,
illedelmesen jóétvágyat kíván az ételhez. — Köszönjük, tessík

Fig. 133. ábra.
Ebédrehívogató-duda az erdőkben Debrecen környékén a Déri
múzeumban.
Signalhorn zum Mittagessenruf in den Wäldern von Debrecen. Déri
Museum.

hozzánk jönni ! — hívják meg. Mire az illető rendesen meg-
höszöni, de nem fogadja el a meghívást.
Mikor a magyar ember jól lakott, azt mondja „na most
megkenekedtem /" — Használják ilyen kitételben is „na, ki-
kenekedtek hé ! ! !" vagy így : „úgy kikenekedtem, hogy a hasa-
mon meg lehetne kalapálni a kaszát". Ezek jellemzők a magyar
nép gondolkozására.
Az egész szegény emberek a nagy búza és tengeritermő
tiszántúli határban bizony téli időben hetekig nem esznek
sem egy falat kenyeret, sem egy falat málét. Örülnek, ha krumpli,
j
répa és káposztaleveshez utnak naponta egyszer. Ezeket azután
nem lehet csodálni, ha a jószágtól megeszik a takarmányrépát.
A magyar nép rendes étlapot napról-napra nem csinál.
Ötletszerűen főz: ami van, azt főz, és amennyi ideje van ahhoz
főz. Megpróbáltam azért egy pár étlapot összeállítani.