Page 226 - A debreceni és tiszántúli magyar emberek táplálkozása
P. 226

386

           kodik  ugyan,  de  a  bentkosztos  cselédsége  ellátására  gazda-
           asszonyt  tart  a  tanyán.  A  gazdasszony  süt,  főz  a  cselédség
           részére,  aprómarhát  nevel  a  gazdának,  tehenet  fej,  tejfelt,
           túrót  csinál.  Ez  a  gazdálkodást  erősen  drágítja,  de  a  kosztolás
           jobb  és  feleségét  mentesíti  a  nagy  gondtól  és  munkától.
                Legjobb  és  legrendszeresebb  kosztolás  ott  van,  ahol
            a  gazda  családjával  állandóan  kint  lakik.  Itt  a  gazdasszony
           vezeti  a  háztartást,  rendes  friss  ételeket  ad  a  cselédségnek,
            napjában  háromszor.  Arra  törekszik,  hogy  a  háztól  minden  ki-
           teljen.  Bár  a  cselédek  itt  jobban  szemelőtt  vannak,  többet  is
           kell  nekik  dolgozni,  de  szívesebben  laknak  itt,  mert  jobb  és
           rendesebb  a  koszt.
                Az  étkezés  ősi  rendje  a  napi  kétszeri:  étkezés:  délelőtt  és
            délután.
                Ahol  napszámos  és  bentkosztos  cseléd  van,  ott  háromszor
            esznek.  Reggel  tésztaleves  pirítatlan,  délben  tésztaleves  pi-
           rítva.  Este  kenyér,  szalonna  nyersen  vagy  sütve.  Kétszer  egy
            héten  hús.  Ez  az  egyhangú  koszt  járja  naponta,  hétszámra,
           évszámra.
                A  városi  élet  megzavarta  a  munkásság  életrendjét  is.
                                                 t
            A  fiatal  munkás  nem  megy  dolgozni  a anyára  a  gazda  kenye-
            rén.  A  gazdák  sem  fogadnak  cselédet  bentkoszton,  inkább
            húsz  fillérrel  több  napszámot  adnak.  A  munkás  nem  szereti
            az  ősi  eledelt  :  ,,Gazduramék  is  lebbencsen  tartják  az  embert
            egész  héten  !"  —  vágja  a  gazda  szemébe  a  proletár  a  debreceni
            embervásáron.  Míg  a  gazda  kenyeréből  nem  tudja  milyen  nagy
            darabot  vágjon,  addig  a  maga  kenyeréből  alig  tud  pár  falat
           kenyeret  enni,  szalonna  meg  nincs  is  hozzá.
                Van  gazdasági  cseléd,  amelyik  nem  szereti  a  szalonnát.
            Inkább  eszik  reggelire  kávét  és  teát,  mint  • szalonnát.  Igaz,
            hogy  az  ilyen  azután  dologra  sem  olyan,  mint  a  másik.
                Az  evésnek  ősi  módja  a  közös  étkezés.  A  magyar  ember
            családja,  cselédje,  napszámosa  egy  tálból  eszik.  Ez  az  ősi
            népszokás  az embereket  közelebb  hozza  egymáshoz,  egy  családdá
            neveli  az  egyéneket.  Ezért  nincs  a  magyar  ember  gondolkodásá-
            ban  nagy  különbség  a  család  és cseléd  fogalom között.  A  magyar
            embertől  kérdezik  : Van  már  család?  Hány  család  van?  Mindig
            gyermeket  jelent.  Ez  meg  a  Kiss  Bálint  cselédje  ! —  így  mondja
            az  öreg  paraszt,  ami  azt  jelenti  az  ő nyelvén,  hogy  ez  meg  a  Kiss
            Bálint  felesége.  A  régi  világban  asztal  sem  volt.  Középre  tették
            a  vasfezakat,  körülülték,  a  gúnyát  maguk  alá  gyűrvén,  vagy
            egy  darab  fát,  göröngyöt  vettek  maguk  alá  és  úgy  ettek.  Ez
            a  debreceni  tanyán  mezei  munkásnál  ma  is  megvan.
                A  fejlődés  folyamánya  volt  az  evőszék,  mely  éppen  olyan
            alacsony,  mint  a  keleti  népek  asztala,  akik  a  szőnyegre  ülnek
            mellé.  A  magyar  evőszék  60—70  cm.  magas,  középen  lyukas.
            Ebbe  teszik  a  vasfazikat.  Körülülik  gyalogszéken,  vagy  egy
   221   222   223   224   225   226   227   228   229   230   231