Page 26 - Debreceni Nagyerdő

a tulajdonlásban. Ez a város tanácsülési jegyzőkönyveiben is nyomon követ-
hető. A Nagyerdőre vonatkozóan majdnem minden évben találunk bejegy-
zéseket. Ezek az erdő kezelésére, vagy a védelmet ellátó csőszökre vonatkoz-
nak. A legtöbb esetben viszont a vágásra kijelölt erdőrész „megbocsájtásáról”
intézkedik.
A XVII. századtól kezdve Debrecen jegyzőkönyveiben gyakori
feljegyzések foglalkoznak a Nagyerdővel. Ez a városhoz legközelebb eső
erdőség, nemcsak a közelségével, hanem hasznosságával lopta be magát a
városlakók szívébe.
A Cívis város erdőbirtokai között a Nagyerdő faállománya volt a legérté-
kesebb. Takarékos és előrelátó gazdálkodással minden időben fedezni tud-
ta a városi lakosság épületfa szükségletét. Erre sajnos igen gyakran szükség
volt, mivel a vörös kakas gyakran látogatta a nádfedeles házakat. Az évi vá-
gásokból ezért erdei rakodók, akkori nevükön „depositóriumban” (lerakodás
– latinul) tárolták az épületfának alkalmas szálfákat. Az akkor létesült farak-
tárak helye ma is fellelhető. A Simonyi út – Nagyerdei körút sarkán, a mai
Divinus Hotel helyén, a Biogal-Teva sportpályán és a Kartács utcai korábbi
Műszaki Erdészet telephelyén faraktár volt. A város keleti felén lévő erdősé-
gek faanyaga, a Zsuzsi erdei vasút végállomásánál létesült Falógerben – (fate-
lepen) került tárolásra.
A tanácsülési jegyzőkönyvekből az is kiderül, hogy egy-egy tűzvész után
a város vezetése hogyan támogatta az újjáépítést. Az 1684-es tűzvész után
például egy-egy lakos 10-10 szálfát kapott.
Ennyi idő távlatából megállapítható, hogy a XVII. század erdőkezelését
messze nem a szakszerűség jellemezte. Szakemberek hiányában a
szakfelada- tokat a tanulatlan csőszökkel végeztették. Az erdők felújítását
sarjaztatással kizárólag a természetre bízták. Az erdőket legeltették és
makkoltatták.

– A VÁROS ERDŐGAZDÁLKODÁSÁT IRÁNYÍTÓ
FELSŐBB HATÓSÁG –

„Debrecen város erdőgazdálkodása közületi jellege, nagy értékű és kiterjedé-
sű vagyont megtestesítő volta miatt a kamara látókörébe került.” Különösen
a kamara követett el mindent, hogy az erdők feletti felsőbb irányítást minél
inkább hatáskörébe vonja és felettük a teljes ellenőrzést gyakorolja.
Az erdőfelügyelőségi szervezetet erősítette a Mária Terézia által 1769-ben ki-
adott Országos Erdőrendtartás, mely már az erdők védelme mellett a fásítást
szorgalmazta. „Felügyelni, hogy az erdők a törvény rendeletei szerint hasz-
náltassanak, s megkíméltessenek, sivatag helyek pedig könnyen gyarapodó
fákkal ültessenek be.”
Az erőteljesebb állami beavatkozás elősorban a királyi kamaráktól függő

26