Page 14 - Sajó

legendás Kollégium; ilyen a bájos és szerény nagyerdei Vigadó. A
Városházát már 1920 körül kinőtték a városatyák, olyannyira, hogy
le is akarták bontani. („A sivár szellemtelen bécsi neoklasszikus
részleteknek semmi, de semmi magyar kultúrértékük nincsen”,
jellemezte az épületet tömören és fenemód szigorúan Borsos
József.) Mindenesetre ideje elfelejtenünk ezt a felemás mítoszt.
Aki pedig valódi klasszicista térélményt keres, annak Bécsbe,
Londonba vagy Szentpétervárra kell utaznia, de legalábbis
Balatonfüredre; na jó, oda csak egyetlen utcába.

A mi városunk felnőttkora és építészetünk nagykorúsága érzésem
szerint Bálint Zoltán és Jámbor Lajos nagyszabású, magyaros
szecessziós megyeházával kezdődik; Borsos József majolikadíszes
rendőr-főkapitányságával és nagyerdei krematóriumával tetőzik;
és a modernizmus elágazásaival, Jost Ferenc, Vári Szabó Tibor,
Rimanóczy Gyula, Hübner Tibor, Körmendi Nándor, a Hősök
mauzóleumát tervező Lechner Jenő és Szontágh Pál, a Piac
utcai Magyar Általános Hitelbankot jegyző Padányi-Gulyás Jenő
munkáival gazdagodik éveken át. Európai léptékben. Máig ható
örömöt szerez a munkáikból tükröződő ízlés, meglétük pedig
szerencse e sokat – az elégségesnél jóval többet – szenvedett
városban.

Hogy lehet ennyire észrevétlen, ami nyilvánvaló, ami mindennap
szembejön, és süt, mint a nap? Nem Gaudí vagy Hundertwasser,
Renzo Piano vagy Jean Nouvel erős hangsúlyaira, tájat teremtő
építészeti jeleire gondolok. A kortársak közül sem Hugyecz László
mutatós karcolóira Sanghajban. Sajó István művészete diszkrét,
ám találékonyságával és nemes arányaival figyelmeztet saját
kifinomult mivoltára.

Magát az alkotót, a millennium boldog gyermekét, a huszadik tervtári dokumentum nem maradt. Üres lapok, eltörölt jelenlét. Kedvem lett volna megkérdezni: kedves emberek, ki fogja nektek
század tanúját, ezt az amerikás múltú debreceni polgárt mégis Budapesten pedig pechjére nem épített semmit. Az emberek magától elhinni, mondjuk, 2000 után, hogy igenis volt élet Debrecenben a
úgy felejtették el, mintha itt sem lett volna soha. Ugyanúgy nem értetődő természetességgel tanultak és tanulnak az iskolájában, kockaházas Tüzép-építészet, a rögtönző, szükségmegoldásokkal
emlékeznek rá a hitközségen, mint az evangélikus parókián. De hagyták magukat kisdobossá-úttörővé avatni, aztán szurkoltak a operáló kádárista buhera korszaka előtt?
nem nagyon tudnak róla Floridában és az Adria partján sem, stadionjában, átszálltak a pályaudvarain, laknak a bérházaiban,
ahol pedig ugyancsak rengeteget dolgozott. Szembesülünk vizsgálatra vártak az SZTK-jában és rontották romlásig a villáit a Arra gondoltam: meg kéne mutatni, hogy nagyon is volt.
vele, hogy az épületek adminisztrációja maguknál a házaknál dilettáns toldalékaikkal a Nagyerdőn, a cívis ember Rózsadombján
is mulandóbb. Legtöbbször se telekkönyv, se törzskönyv, se – és mégsem tudnak róla semmit, vagy alig valamit. Jó szívvel kívánom mindenkinek, így valósuljon meg minden
kamaszkori álma.

14 15