Page 13 - Sajó
P. 13

lekerekített  sarkú  bútorok.  Narancsszínű  és  tintakék   albumok fotóin. Igen, Debrecenben is létezett a húszas
 csempékből  rakott,  artisztikus  vonalú  cserépkályha.   években egy radikális gondolkodásforma, amelyik alaposan
 Itt  még  a  beépített  fürdőszobaszekrény  is  EREDETI.   fölforgatta a szerkezet és a díszítés korábban megszokott
 Valójában vegyes lehetett az összkép, a háború és az   viszonyát, és a díszítés szerkezetét állította középpontba.
 azóta eltelt évtizedek örvénye nyilván megkeverte a   Fölborította az évszázadokon át dívó hierarchiát, s ezzel
 stílusokat. Helyenként mégis adott volt az illúzió, hogy egy   teljesítette be küldetését; hogy a Bauhausban már minden
 hamburgi vagy brooklyni iparművész valamikori otthonába   dísz lehulljon a falköpenyekről. A tér szerkezetére tett
 toppantam, amelyik egyúttal a modernista térformálás   hatással így lett az art deco a mai cutting edge építészeti
 tanösvénye is – mondanám ezt is a mai eszemmel, de   törekvések őse is, Ferencz Marcel szíves közlése szerint.
 akkoriban sem a „Brooklyn”, sem a „tanösvény” szavak
 jelentésével nem voltam igazán tisztában, nyugatnémet   Nem konyíthattam akkoriban túl sok mindenhez. A
 és amerikai élményem sem volt az égvilágon semmi. A   világra nyitott szemmel egyaránt csúnyának találtam
 huszadik század történelmével hellyel-közzel tisztában   a  háború  előtti  Hangya-bérházat  a  tarka  és  kifakult
 lehettem. Az pedig itt volt, lélegzett, jelenvalóan. Annyi   napernyőivel, valamint Mikolás Tibor hatvanas évekbeli
 linóleumos, politúrfényű, elemes bútoros lakótelepi enteriőr   Centrum  áruházát;  nem  jöttem  még  rá,  azokban  mi  a
 és kertségi szoba-konyha után itt valami mást találtam.  jó. A Hatvan utcai házra fölfigyelve viszont egyvalamit
 megérezhettem.  Úristen,  van  valamink,  ami  egyidejű.
 E süllyedő Atlantisz tömegvonzása erős volt.  Ami a maga korában tényleg szinkronban volt a világ
 legjobb törekvéseivel. Mert mi az, ami világszínvonalú
 Pisszenni is alig mertem, pedig nem volt csönd. Az ott az   Debrecenben? Természetesen az iskoláink. Hatvani
 íróasztala. Nézd csak ezt a mappát, ez meg a portfóliója.   professzor  óta  a  természettudományok  művelése,  itt
 Ó, a Stadion, hát igen. Az OTI, az ugyanaz, mint az   van mindjárt az orvoslás. Meg az atommagkutatás,
 SZTK? Szoboszlón a Dávidházy Kucival… A Mező-villát is   például. Na és a mezőgazdászat. Szokás mondani, hogy
 ő tervezte. Áll még egyáltalán? De mondd csak, melyik   a költészet. De annak a legjava, tudjuk, fordíthatatlan,
 is volt az?  kezdve a csodálatos Csokonaitól. Sosem fogja tudni a
 világ, hogy… Hagyjuk is.
 Ez a szekrény is az övé. Kölcsönvették a háborúban, de
 sikerült visszaszerezni a szomszédoktól.  Debrecen kincseiről szólva soha ne feledkezzünk meg
 huszadik  századi  építészetünkről.  Hölgyeim  és  uraim,
 Írtam valamit Sajóról, ami pár év múlva, rövidítve, megjelent   nézzünk végre szembe vele, hogy a Debrecen arculatát
 a Naplóban. Ilyen az átfutás, fiam. Valamiért ki kellett   állítólag meghatározó klasszicizmus csupán magányos
 húzni belőle a holokausztot.  szigeteket hagyott, javarészt azokat is módosítva, spórolásból
 egyszerűsítve, nagy léptékű tervek B változataiként: ilyen
 Akkor még nem tudtam, mi ez az egész, és miért tetszik.   imádott, ámde dómkupolája nélkül mégis befejezetlen,
 Addig még nem hallottam a varázsszóval fölérő art deco   eredendő kerekségében gótikus alapokra kényszerített
 kifejezést sem. Vagy ha hallottam is, fogalmam sem volt   Nagytemplomunk (tervezője, Péchy Mihály valamivel „több
 róla, hogy ez vagy az a ház is ugyanazzal az élveteg   majestást” kért volna Isten házának…). Ilyen a leszűkített,
 nagyvonalúsággal bűvöl el, mint a Chrysler Building az   ezért levegőtlen, fagrádicsos lépcsőházú, bumfordi, mégis





 12                                                                                                                                   13
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18