Page 145 - Debreceni Nagyerdő

magyar neve valószínűleg a kozár „tulfa” szóból ered. Ez annál is valószínűbb, mert a
„tölfa” elnevezést néhol még ma is használják, sőt erre utal az 1015-ből származó „töl-
fa” név is. A magyarországi tölgykultuszt elősegítette, hogy az ország a tölgyesek övébe
a Quercetumba tartozik.
Az előttünk álló óriás tölgyfák szerintem fél ezer éve őrzik a város szabadság törekvéseit.
Ezek az Őrfák évszázadok során aktívan besegítettek a Kossuth Lajos által adomá-
nyozott Szabadság Őrvárosa cím megőrzésében. Rejteket nyújtottak mindenkor a haza
önállóságáért, szabadságáért küzdő honvédeknek, épületfát pedig az élni akaró cívis
polgároknak.
Ha körültekintünk, látjuk, hogy az ünnepséget rendező erdészek a hivatásukat évszá-
zadok során itt gyakorló kollégáik nevében Debrecen várost őrző Tanúfákat ünnepi
díszbe, nemzeti szalaggal körülölelt trikolorba öltöztették. Mi a kezelő erdészek, akik
az emberöltők egész során vigyáztunk a tölgyállományokra, mi így fejeztük ki ragasz-
kodásunkat.
Nekem, akinek az élete innen pár száz méterre a nagyerdei szülészeti klinikán indult,
– több mint nyolcvan évvel ezelőtt –, életpályája hivatása, munkája kötődik a Nagyer-
dőhöz. Jóleső érzéssel tapasztalom, hogy a társadalom meghatározó képviselői, ami- kor
a Nagyerdő előtt tisztelegnek, egyben elismerik az itt dolgozó erdészek munkáját,
erőfeszítéseiknek sikerét, eredményességét. Ezzel billentik helyre háborgó lelkivilágunkat
a cívis polgárság érzelmi szeretetéből fakadó túlszeretés kritikai sérelmei miatt.
Ünnepségünk színhelye, a Nagyerdőnek ez a kis részlete is bizonyítja, hogy az erdész
szakma – a város lakosainak össztüzében is – teljesítette erdő megőrző, nevelő, óvó fel-
adatát.
Érdemes körülhordozni tekintetüket ahol a tölgyek lombkoronája gótikus ívet alkotva
borul össze fejünk felett, mint a természet csodálatos lombkoronája alkotja a katedrálist
a törzsek pedig és a római Szt. Péter bazilika kollonádjaihoz hasonló oszlopokat alkot.
De hasonlíthatom a természet e csodálatos oszlopait a londoni Szt. Pál katedrális már-
vány oszlopaihoz is. a természet e lenyűgöző oszlopait utánzó építész Christopher Wren
fekete emléktábláján a következő írás olvasható:
„Látogató, ha az alkotó művét keresed, nézz körül.” Ezt az emléktáblát itt is kitehetjük. A
TERMÉSZET TEMPLOMÁBAN VAGYUNK.
Nem emberkéz rakta tornyos épületben, hanem a tölgyfák boltozata alatt, annak mére-
tes oszlopai között.
Ez a térség nemcsak a mi ünnepségünk otthona, hanem az itt élő életközösségek, főként a
madárvilág „nagy koncertterme”.
Ha jobban szemügyre vesszük a bennünket körbevevő tölgycsokrokat, megfigyelhető,
hogy egy tuskóról csokorban felnőve, több ágra szakadtak. Ha a korábbi erdőfelújítá- si
módszerek szerinti tuskóról történő felnevelés módszerével legalább kétszer már le-
vágták, plusz a jelenlegi üzemterv szerinti 187 év, és már túl is vagyunk az általam
korábban említett fél évszázadon, ha a tuskó és a föld feletti törzs éveit összeadjuk. Ezt
bizonyította a lánctalpas gépekkel végzett tuskózás is, amikor egy-egy tölgycsokor
tuskójának kifordításánál a tuskó tömege akkora volt, mint egy kis szoba légtere. Ez ma-
gyarázza, hogy ezek a csokorba összefonódott tanúfák még mindig élnek, sőt lombkoro-
nájukkal büszkén kapaszkodnak az égbe, mint ahogy gyökérzetükkel kiszakíthatatlanul az
anyaföldbe.
Az is ismert előttünk, hogy amikor a Nagyerdő alól, mint a teknőből jelképesen kihúzták
144