Page 35 - Debrecen Képeskönyve

A 18. század során a korábbi szá-
zadokhoz képest jelentősen meg nö ve-
kedett a városi szegénység lakta hós-
tátok, újsorok, a külvárosok területe,
ahol a lakók házhelyet kaptak ugyan,
de ezeknek csak használói és nem tu-
laj donosai voltak. Ebbe a plebejus ré-
teg be so rolódtak a gazdasági cselédek,
a kapás napszámosok, talyigások, pász-
torok, kofák, több céhen kívüli iparos,
a házi iparszerű mesterségeket űzők,
mint például ekecsinálók, kaskötők,
nádfedélkészítők. A város külső képe
a 18. század során sem sokat változott.
A hat széles főutcán tartották a vásáro-
kat, külön-külön kijelölték a gabona,
az állatok, a széna és az iparcikkek he -
lyét. A tanács nem szabályozta az épít-
kezéseket, az utcák vonalvezetése telje-
sen rendezetlen volt. A házak túlnyomó
többsége földszintes és hagyományos
nádtetős, meg lehetett számolni a tég-
lá ból épült és cseréptetős házakat. 1719
nyarán így újból nagy tűzvész pusztít-
hatott. Leégett a Kistemplom, a városi
nyomda, a posta épülete, tíz szárazma-
lom, több csapszék, vendéglő és 440
ház. Ugyancsak tűzvész támadt 1797
A pintérek szabadulólevele 1797-ből őszén, 200 házat és a Német (mai Szé- A kötélverők szabadalomlevelének részlete 1834-ből
chenyi) utca végén lévő vásáros sátra-
kat pusztította el. A város az újjáépítés-
hez szükséges faanyag felét ingyen adta
a károsultaknak, és a szegények csalá-

A gyakran nemesi származású debreceni kereskedők donként 2 ezer téglát ingyen kaptak.
és általában a debreceni polgárok viselete Rendelkezéseket hoztak az udvarokról
a köznemesség öltözködési szokásaihoz igazodott. 17. századi ara- a széna-, szalma- és csutkaboglyák eltá-
nyozott ezüst tollforgó, zománc- és ékkő díszítéssel volítására, de ezt nem hajtották végre
következetesen. Így további tűzvészek
Magyar Gábor mészárosmester ezüstgombjai. Gombok, csatok, sújtották a várost.
tollforgók készítése, A kormányzat a század elejétől alkal-
csakúgy mint a fegyverek ékesítése ötvösök feladata volt
manként kísérletet tett az önkormány-
zat gyengítésére. Az utolsó évtizedeket
kivéve az egész 18. század során meg-
bízhatatlannak tekintett re formátus vá -
ros politikai nyomásnak és katolizáló

Régészeti leletek szerint a párta viselésének
szokása a környéken egészen a honfoglalásig
vezethető vissza. A nemritkán vagyont érő,
arannyal varrott „gyöngyös bogláros” párta
még a 19. század második felében is
a debreceni leányok ünnepi viseletének
tartozéka volt

30 31