Page 7 - A MAGYAR KIRÁLYI DEBRECENI 2. HONVÉD HUSZÁREZRED A NAGY HÁBORÚBAN

Bevezető ajánlás

1868-ban alapította Ferenc József azt a lovas katonai egységet, amely 1880-tól
hivatalosan a MAGYAR KIRÁLYI DEBRECENI 2. HONVÉD HUSZÁREZRED nevet viselte.
Az alakulat a magyar huszárság hadi virtusát és az első felelős magyar kormány által
felállított honvédségnek a hagyományait egyszerre vitte tovább – öltözékük is a forradalmi
huszárság színvilágára alapozódott.
A debreceni huszároknak nem csak állomáshelye volt a város, állományát
többségében Debrecen megyényi területéről, valamint a Hajdúságból és Biharból
toborozták.
A kezdeti években elszállásolásukat a város több területén oldották meg,
majd a korábbi külső vásártéren álló sátrak helyére, a Nyugati sor és a Széchenyi utca
találkozásánál épült meg az a ’lovassági’ vagy ’huszár’ laktanya, amelyet 1893 januárjában
átadott 25 évre Debrecen városa az egységnek tartós és méltó megoldásnak.
1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, már a szarajevói
merénylet idején is mindenki sejtette Debrecenben is, hogy vége a „boldog békeidőknek”.
Ahogyan a civil lakosság, a debreceni huszárok is hazafias lelkesedéssel fogadták
a mozgósítási parancsot, amely után rövid idővel be is vagonírozták az ezredet az orosz
frontra, már 1914. augusztus 20-án.
Gyors bevetés: 1.és 2. lembergi csata, majd Krakkó környéke, felderítés és
terepfelmérés volt a fő feladatuk, kihasználva mozgékonyságukat. Vitézségüket hivatalos
dokumentumok és harctéri levelek, naplók, visszaemlékezések őriztek meg. De óriási
veszteségeiket is – mutatva, hogy a Nagy Háború már nem az egyéni virtus, hanem
inkább a gépek iparosított tömegháborúja volt.
1915-ben az egység a Kárpátok védelmében harcolt, a május 2-i gorlicei áttörésnél újabb
jelentős veszteségek érték, 1916 nyarától a román betörések miatt a román frontra
vezényelték át őket, a Kárpátok gerincére, de ez már állóháború volt román és orosz
támadók ellenében.
1916-17-ben a Monarchia hadvezetése elhatározta a huszárezredek átszervezését,
a debreceni huszárezred fele lovasként, a másik félezred gyalogosként folytatta a hadi
szolgálatát. Lovaik fele mellett itt került le róluk hagyományos színes ruházatuk, egységes
csukaszürkében harcolt a „szép új tömegháború” követelményeinek megfelelően. Talán
ezek voltak a hagyományos vitéz huszárság utolsó momentumai.
A debreceni kettes huszárok 1917 második felében Bukovinában, majd 1918
májusától, – az orosz front összeomlása és a breszt-litovszki béke után – az olasz fronton
hadakoztak: a Piave mentén a Montello heggyel szemközti frontszakaszon, gyakorlatilag
gyalogos feladatokat kaptak. Az utolsó nagy csata: a Piavén való áttörés 1918. június 2-3-
án. A kezdeti remények után sikertelenre fordult támadás felőrölte a központi hatalmak
rosszul felkészített alakulatait, a 2. huszárezred katonái közül sokan a megáradt Piavében
lelték halálukat. Az olasz front összeomlása után az ezred maradványait 1918 október-
novemberében vezették haza Debrecenbe. A cívis város már régen elvesztette lelkesedését,
meggyötört, a háborúba belefáradt polgárok fogadták a visszatérő egységet. A hála, az
elismerés a debreceni huszároknak azért ilyen időkben is kijárt. Összehangzóan azzal,
ahogyan Gróf Tisza István – aki 1917. augusztus 15-től 1918 szeptemberéig volt az ezred
parancsnoka – a debreceni huszárok hősiességét tapasztalva írt:

- 5 -