Page 5 - Debreceni Erdős könyv
P. 5

Könyvet  írni  nagy  vállalkozás,  komoly  munka.  Nagyon      A  NYÍRERDŐ  Zrt.,  illetve  jogelődje  munkatársainak,
                        örülök annak, hogy éppen munkatársunk, Gencsi Zoltán           erdészek  generációinak  munkája  kötődik  a  Debreceni
                        erdőmérnök, a térség alapos ismerője tollából kerül ki ez a    Nagyerdőhöz, a térség erdeihez. Örömmel tapasztaljuk,
                        kötet.                                                         hogy a mai kor emberének egyre fontosabb az őt körül-
                           Az olvasó számos érdekességet tudhat meg a Nagyer-          vevő környezet, egyre fontosabbak a természeti értékek,
                        dőről,  ahol  elődeink  kijelölték  azt  a  területet,  amit  a   s egyre jobban a figyelem középpontjába kerül a környe-
                        magyar Természetvédelmi Törzskönyv  első  tételeként           zetében  lévő  erdők  sorsa  is.  Úgy  gondolom,  hogy  a
                        jegyeztek be, több mint nyolcvan évvel ezelőtt. A könyv-       megyeszékhely  erdőkultúrája,  erdészeti  hagyományai,
                        ben  a  védetté  nyilvánítás  eredeti  dokumentumainak         erdész  elődeink  munkájának  dicsérete  megérdemli  és
                        másolata is megtalálható.                                      szükségessé is teszi ennek a kötetnek a megjelentetését,
                                                                                       közkinccsé tételét.
                        Az olvasó – némi túlzással – egyfajta időutazáson vesz
                        részt: nem csak az erdőkről, hanem korabeli történelmi         Kívánok a Debreceni Erdőskönyv minden olvasójának
                        viszonyokról,  az  életmódról,  a  történésekről,  Debrecen    hasznos időtöltést, ismeretekben való gazdagodást!
                        egykori  vezetőinek  döntéseiről  is  megtudhat  kevéssé,
                        vagy egyáltalán nem ismert információkat. A könyv lap-
                        jain  megelevenednek  a  régi  idők:  könnyen  képzeli  oda    Erdészüdvözlettel:
                        magát a képes szövegezés miatt, hiszen szinte látja maga
                        előtt a történelmi város képeit, az erdőket, a sáros utakat,   Dr. Szalacsi Árpád
                        a vákáncsosok mindennapi gyötrődését, a Zsuzsi kisvasú-        a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója
                        ton utazó kofákat, a Hortobágy legelő jószágait.
                           Átélheti például azt a 19. században Török Gábor erdő-
                        mester  által  elindított  folyamatot  is,  amelynek  ered-
                        ményeként létrejött a debreceni parkerdő, ami ma már
                        sok  városlakónak  jelenti  a  természetközeli  kikapcsoló-
                        dást. A parkerdőt egyébként akkor erdészeti személyzet
                        kezelte.

                        A  kötet  rendkívül  olvasmányos,  közérthető,  gazdagon
                        illusztrált. Ez nem csak egy természettudományi munka,
                        hanem történelmi vonatkozású könyv is. Képbe helyezi az
                        olvasót  a  Debrecen  környéki  történeti  emlékek  erede-
                        tével, hátterével, például a Kossuth  téren látható tölgy
                        pallók, vagy az Ördögárok maradványaival.


                                                                                                                                              3
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10