Page 4 - Debreceni Erdős könyv
P. 4

Ajánló









                        Nagy örömömre szolgál, hogy elkészült a NYÍRERDŐ               Most  a  sorozat  Debrecenben,  a  történelmi  hagyomá-
                        Nyírségi Erdészeti Zrt. által indított erdészettörténeti       nyaira  büszke  cívisvárosban  folytatódik.  A  Hajdúság
                        sorozat  legújabb  kötete.  A  Debreceni  Erdőskönyv           fővárosáról  a  legtöbb  embernek  –  a  Református  Nagy-
                        ugyanis  egy  több  mint  egy  évtizedre  visszatekintő        templom  és  a  Déri  Múzeum  mellett  –  a  Nagyerdő  jut
                        kezdeményezés soron következő fejezete.                        eszébe. Az az erdő, ami az itt élőknek mást és mást jelent:
                                                                                       meghatározó  élményeket,  meghitt  sétákat,  rendszeres
                        Az  erdőgazdaság  munkatársai  mindennapi  munkájuk            futásokat,  kerékpározásokat.  Az  ide  látogatóknak,  a
                        mellett fontosnak tartják azt is, hogy a gondjukra bízott      turistáknak,  a  természetjáróknak  pedig  kihagyhatatlan
                        értékeket,  természeti  csodákat  bemutassák,  és  minél       célpontot,  a  jelenleg  idős  tölgyesek  alatt  annak  idején
                        több emberrel megismertessék azt.                              még Kossuth Lajos is járhatott.
                           Ebben a munkában kiemelt szerepe van a cívisvárosi
                        Nagyerdei  és  a  nyíregyházi  Pál  Miklós  Erdészeti  Erdei   A könyvet lapozva azonban nem csak a Nagyerdőről, ha-
                        Iskolának,  valamint  a  Debrecen  Megyei  Jogú Város          nem  a  városhoz  egykor  szorosan  kötődő  környékbeli
                        tulajdonában  levő,  a  NYÍRERDŐ  által  működtetett           „rengetegekről”, az Erdőspusztákról, az Ohati- és a Gúthi
                        Hármashegyi Erdei Iskolának.                                   erdőről is számtalan információval gazdagodik az olvasó.
                                                                                       Általában sokan meglepődnek például azt a tényt hallva,
                        Igyekszünk azonban megszólítani azokat is, akik szeret-        hogy a megyeszékhely környékén az erdősültség vetek-
                        nek elmélyedni egy-egy vidék, azon belül egy-egy erdő          szik Sopron városával.
                        történetében,  esetenként  izgalmas  utazást  téve  egy          Nekünk, erdészeknek a Debreceni Nagyerdő, valamint
                        könyv lapjain keresztül ismeretlen vagy sokszor nem is         a gondunkra bízott többi állami erdőterület óriási szakmai
                        annyira idegen helyeken. Bemutatni azokat a növényeket,        kihívást jelent. Ez magában foglalja az erdők felújítását,
                        állatokat,  fafajokat,  amik  jellemzőek  egy  területre;  be-  átalakítását, fenntartását a természeti értékek megőrzé-
                        pillantást engedni a természet mindennapjaiba, felidézve       sét, erdeink felkészítését a klíma változására, a minden-
                        régi,  már-már  elfeledett  ismereteket,  történeteket,        napi szolgálatot, megfelelve jelmondatunknak:
                        legendákat.                                                    „Erdők jó kezekben”.
                           Ennek a szemléletnek az eredménye, hogy az elmúlt             Társaságunk munkatársai mindig is kiemelt figyelmet
                        években  elkészült  a  Bereg  egyik  legszebb  részét,  a      fordítottak a Nagyerdőre, benne az évszázados tölgye-
                        Bockerek-erdőt bemutató erdészettörténeti monográfia,           sekre,  hiszen  mindannyian  tudjuk,  hogy  erdőkezelési
                        a  Nyírség  szívében  fekvő  Baktai-erdőt  feltérképező        tevékenységünk  színvonalát  az  emberek,  a  városlakók
                        könyv,  és  a  szabolcsi  megyeszékhely  ékeként  számon       elsősorban az itt tapasztaltak alapján „mérik le”. Bízom
                        tartott Sóstói-erdőt megismertető kötet. Közös bennük,         abban, hogy megelégedésükre van a munkánk. Ezért is
                        hogy  erdészgenerációk  évszázadok  alatt  felhalmozott        végeztünk közvélemény-kutatást, hogy jó-e az az irány,
                        tudása,  ismeretanyaga,  tapasztalata  köszön  vissza  a       ahová  haladunk. A  debreceni  emberek  véleményéről  is
                        lapokról.                                                      tájékozódhat a könyv olvasója.


                       2 2
   1   2   3   4   5   6   7   8   9