Népművészetünk hallatlanul gazdag motívum kincse sokkal több információt hordoz magában, mint azt laikus szemlélőként első pillanatban gondolhatnánk. Azon tárgyak, fazekas munkák, fafaragások, hímzések és szövött textilek-, melyeken ilyen motívumok jelennek meg, üzenetet hordoznak magukban. A szemlélő számára a díszítmény emelkedik ki a tárgy szemlélésekor, de az önmagában bizonyosan nem csupán ékesítő feladatot lát el. Nem véletlenül van ott, nem véletlenül olyan a formája, de akár a színe sem.
Akár formának, akár színnek jelentése van, mely a tárgyhoz kapcsolódik, de egyben összeköttetést jelent a világegyetemmel, a rendszerrel magával. Szinte nem létezik tárgy dísz nélkül, mert nem funkcionálhat nélküle.
A minta jelentéssel bíró szimbólum tehát. A néphagyomány abban képes nagyon sokat segíteni, hogy ezek a szimbólumok csorbítás nélkül, a maguk évszázados íratlanszabályainak megfelelően öröklődjenek át az utókor számára. A hagyomány őrzi a formájukat, színeiket, jellegzetes elhelyezésüket, a mai kor népi kézműves mesterei - akiket KÉZMŰVES MESTEREK sorozatunkban bemutatunk - pedig ezekhez hűen jelenítik meg az utókor számára készített alkotásaikon.
A HÓNAP SZIMBÓLUMA:
Rozmaring motívum
A rozmaring az egyik legősibb gyógynövényünk.
Rendkívül gazdag szimbólumrendszere miatt kivételes helyet foglal el a gyógynövények között. A 14. században belőle készült a világ első parfümjének tartott Aqua Reginae Hungariae, a Magyar Királyné Vize. A rozmaring a Földközi-tenger vidékén és Dél-Európában a száraz, sziklás partvidékeken honos, de Magyarországon is kedvelt fűszer- és gyógynövény.
Az emlékezés, odaadás, tisztaság, újjászületés, hűség, a lányok tisztaságának jelképe és szerelemvirág is egyben. Az ókori görögök és rómaiak azt tartották, hogy a rozmaring javítja a memóriát.
Egy ősi mondás szerint “Ahol rozmaring virágzik, ott az asszony az úr a háznál”. Sok helyütt a megbánás szimbólumaként a bírósági tárgyalótermekben a vádlottak padjára helyezték. A magyarság virágai között a rozmaring a rózsa mellett a legkedveltebb szerelmi szimbólum. Népdalokban, parasztfaragásokon és ruhadíszeken is jelen van. Régen a lakodalmakban a násznép egy színes szalaggal átkötött rozmaring szálat tűzött a ruhájára.
A rozmaringot illatszerként is felhasználták. Az ókorban is a tömjént helyettesítették vele, akinek nem tellett a drága tömjénre, az a tömjénillatú rozmaringgal áldozott az isteneknek. Erős illata miatt hazánkban a halottak ravatalozásánál és temetésénél is használták azokban az időkben, amikor még nem voltak hűtőházak.
A 14. században hódította meg a világot az Aqua Reginae Hungariae, a Magyar Királyné Vize, aminek fő alkotóeleme a rozmaring. A szert egy máig ismeretlen alkimista rozmaring és alkohol desztillációjával készítette Károly Róbert magyar király felesége, Piast Erzsébet részére. A királyné köszvényben szenvedett, de folyamatos használata során teljesen felépült betegségéből és élettel teli lett. Egyes források szerint végtagjait kenegette vele, mások szerint megitta, megint mások szerint fürdővizéhez adta. A királynő varázslatos átalakulásának hála pedig, amint a lengyel király meglátta, rögtön megkérte a 72 éves Erzsébet kezét.
AZ ÉLETFA
Életfa motívum a magyar népművészetben.
Az életfa jelentése: az élet fája, világfa ősi spirituális szimbólum.
Ez a motívum a történelem kezdete óta ismert az egész világon. Az élet fája megtalálható minden civilizációban a majáktól a keltákig, a buddhizmustól az északi mitológián át a kereszténységig. Az életfát világfának, vagy az élet fájának is nevezik, és közös bennük az az értelmezés, hogy az életfa összeköti a fizikai és a spirituális világot. Hogyan keletkezett és mit jelent az életfa jelképe, hogyan használhatjuk jóra az életben, például egy életfa medál vagy egy életfa fali dekoráció formájában!
Az életfa eredeti, spirituális jelentéséből terebélyes jelképrendszer nőtt ki az évezredek során. Az élet fája immáron messze többet jelent, mit az élet forrását, a világ részeit összekötő élő tengelyt! A családfa: az élet fája. Bemutatja azt az egészen terebélyes rokonságot, akik szükségesek voltak ahhoz, hogy mi a világra jöjjünk. Ahogy a fa gyökeret ereszt és elágazik, úgy egy család is gyökeret ereszt és elágazik, új életet teremtve.
Az életfa motívum szimbolizálhatja a növekedést, az erőt és az egyediséget. A fák a Föld leghosszabb életű élőlényei közé tartoznak, egyes fajok akár 5000 évig is élhetnek. Gyökereik mélyen a talajba nyúlnak, hogy táplálkozzanak, és támaszra leljenek.
A fa törékeny csemeteként indul. A világfa felfelé és lefelé egyaránt nő, azt szimbolizálva, hogy az ember hogyan erősödik, és hogyan gyarapítja tudását az élete során. Az Életfa az újjászületés szimbóluma, mivel a fák télen elveszítik leveleiket és halottnak tűnnek, de ez az új élet kezdetét és az újrakezdést jelképezi.
Az életfa mandala is ezt az örök körforgást tükrözi és adja át: se kezdete, se vége, állandóan változó, akár maga az élet. Az Életfa legkorábbi ábrázolásai körülbelül i. e. 7000-re nyúlnak vissza, és a mai Törökország területén találták meg őket. Jól ismertek az élet fájának ábrázolásai az ókori Egyiptomból, Mezopotámiából, Izraelből, Kínából, de a maja, germán és a kelta kultúrában is megtalálhatók.
Az Élet Fája a zsidó vallásban és a kereszténységben azonossá vált a Tudás Fájával, és a Biblia nyitó és záró fejezetében is megjelenik (1Mózes 2-3 és Jelenések könyve 22). Az Életfa ezért zsidó és keresztény jelkép is, bár meglehetősen ritkán viselik medálként – holott igazi biblikus élet szimbólum.
Az élet fája, medálként viselve, a világ minden táján képes hidat építeni emberek közé, akkor is, ha eltérő a vallásuk vagy a világnézetük. A természet örök körforgása, a múlt a jelen és a jövő összekapcsolódása, az emberi élet egésze, a hit abban, hogy többről szól az élet: mindezt magában foglalja az élet fájának szimbóluma.
További szimbólumok:
A TULIPÁN
A tulipán a nőiesség, a szépség, a szerelem, a szeretet, a tisztelet, a kegyelet és az elismerés jelképe. Őseink hittek a gonoszt távol tartó szerepében, ezért kapufélfára faragták (ahogy a mongolok is). A tulipános életfa létezése is azt bizonyítja, hogy a tulipán ősi jelkép. A legkorábbi ismert tulipán-ábrázolás a Kr. előtti VII. századból való egy dél-kaukázusi szkíta leletből Ziwiyeből.
Lükő Gábor etnográfus és mások (például Varga Géza írástörténész) szerint a legősibb magyar virágmotívum (az olyan kelyhes virágokkal együtt, mint a liliom). Lükő így ír róla:„ Népművészetünk legősibb virágmotívuma a tulipán. Az etnográfusok sokat huzakodtak rajta, keletről származik-e vagy nyugatról? A tulipán virágról kiderítették, hogy nyugati kertészek ismertették meg velünk a XVIII. században, népművészetünk tulipán motívumáról meg bebizonyították, hogy nem is tulipán, hanem legtöbbnyire rózsabimbó a neve a szűrszabók ajkán. De nevezik sok minden egyébnek, sőt mi több, még tulipánnak is. A régészeti leletek tanúsága szerint a török népek már vagy másfélezer esztendeje alkalmazzák bronzból öntött szíjjvégeiken és bizonyára egyéb díszítményeiken is.”
Varga Géza írástörténész szerint a tulipán az ősvallás égigérőfa-jelképe; amely nem élethű, hanem jelszerű ábrázolás – ezért értelmetlen a néprajzosok azon követelménye a honfoglaláskori és más régészeti emlékek tulipánábrázolásaival szemben, hogy azokon legyen botanikai hitelességgel meghatározható a tulipán.
A tulipán középső sziromlevele például gyakran azonos a székely írás “us” (ős) jelével. Ez a jel a Tejút hasadékát ábrázolja, amelyben karácsonykor a Nap kél (a jelet csak másodlagosan használják a női nemiszerv ábrázolására; eredetileg az ősanya vulváját jelölte; de az ősvallás időszakában nem a vulva, hanem a benne születő napisten volt a fontos).
Ez a csillagászati körülmény okozta a Tejút hasadékának rendkívüli ősvallási jelentőségét és a sok ábrázolást, amelyek egy része a tulipánhoz kötődik. A tulipán két szélső sziromlevele meg a székely írás “nt/tn” (Ten) jelével azonos. A két jel együttesen az Isten (ős Ten) szót adja, újfent igazolva ezáltal azt a Berze Nagy János által is felismert tényt, hogy a magyar nép az égigérő fát (azaz a Tejutat) az Istennel azonosítja.
Ősi női szimbólum a szenvedély, a lángoló szerelem,a termékenység jelképe.
Összességében a tulipán motívuma elválaszthatatlan a magyar népművészettől: bútorokon, munkaeszközökön, edényeken, háztartási eszközökön, fejfákon, ruhákon egyaránt megjelenik, gyakran a szívvel együtt ábrázolva.
GRÁNÁTALMA
Mi mással is indíthatnánk sorozatunkat az év egyik legüdébb, megújulást hozó hónapjában, áprilisban, mint a gránátalmával.
A szenvedély, szerelem, vér, termékenység, életerő, bőség szimbóluma.
Nem csupán a magyar nép közkedvelt, gyakran használt motívuma, de sok- sok ország népi kézműves alkotása között gyakran fellelhető díszítőelem.Nem véletlen, hiszen önmagában a növény termése rendkívül sok antioxidánst tartalmazó, különféle egészségügyi problémákra jótékony hatást gyakorló, igazi vitaminbomba, mely erősíti az immunrendszert, enyhíti a fájdalmat, tisztítja a vért.A használati és dísztárgyakon történő stilizált megjelenése eme tulajdonságok kifejezéseként nyújt a tárgy és használója számára védelmet.
S milyen kifejezési formákban jelenik meg az egyes népek hagyománytárában?
A zsidó hagyományban a megújulás, a termékenység kötődött hozzá; azt az áldást is jelképezte, amely az Istennel kötött szövetség eredménye. A liturgikus eszközökön is megjelenik, a tóratekercset díszítő ötvöstárgyon stilizált gránátalmák és csengők láthatók.
Az Énekek énekében a menyasszony szépségének szimbóluma.
A kereszténység az öröklét és a szellemi, spirituális termékenység jelentését kapcsolta a gránátalmához. A koptok, az egyiptomi keresztények művészetében a gránátalmafa a feltámadás szimbóluma. Az egyházatyák az Eklézsia jelképeként említik, a gyümölcs a templom által egységbe fogott hívő lelkeket és utódaikat jelenti.A középkori Mária-kultusz idején a gyümölcs számtalan magját a Szűzanya erényeire és mérhetetlen irgalmára vonatkoztatták a Szűz Mária-képeken gyakori gránátalmás brokátminta is ezt a jelentést hordozza.
A reneszánsz és barokk idején a szeletekre vágott gránátalma a bőkezűség jelképe volt.
Forrás: Szimbólumtár- Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Szerk.: Páll József, Újvári Edit. Balassi Kiadó 2001.
Mindezen szimbólum értelmezések alapján lássunk néhány ízelítő példát kortárs kézműves mestereink alkotásaiból, a gránátalma motívum legkülönfélébb megjelenítési módozatait prezentálva.
Készítők:
Lugossy György, fazekas mester
Kiss Árpádné, palástkészítő népi iparművész
Tarsoly Andorné, hímző népi iparművész
