A Cívis Értéktár magazin: a Debrecen Televízió helyi értékekkel és nevezetességekkel foglalkozó műsora.
A 2024.04.19-i műsor témái:
►„Debrecen, a rendíthetetlen szikla” – a város napja alkalmából ezzel a címmel nyílt kiállítás, amely a 175 évvel ezelőtti Debrecent, illetve annak mindennapjait mutatja be.
►Debrecen Város napja alkalmából díszpolgári címmel ismerték el Palánki Ferenc püspök tevékenységét. Palánki Ferenc 2015 szeptembere óta a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora.
►Új debreceni gasztronómiai fogás és ezzel együtt rekord is született. A város napja alkalmából 2180 debreceni batyut készítettek el, majd osztottak szét a Kossuth téren. Az ínyencséget a Hajdúsági Gasztronómiai Klub séfjei úgy alkották meg, hogy hozzávalói között szerepeljen a hungarikumnak választott debreceni páros is.
►2000. óta ítélik oda a Nemzet Színésze címet, amelyet olyan művészek kaphatnak meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet fejlesztése és népszerűsítése terén kimagasló érdemeket szereztek – így szól a hivatalos leírás. Az elmúlt 24 évben összesen három vidéken játszó művész kapta meg ezt a rangos elismerést, köztük két debreceni. 2014-ben Kóti Árpád, idén pedig Csikós Sándor lett a Nemzet Színésze.
► 1896-ból származik az első irat, amely említi a hajdúdorogi Krisztus Katonákat. Idén nagypénteken is szolgálatba léptek a kardos legények, akik legfontosabb feladata a szent sír őrzése. Az országosan egyedülálló húsvéti szokás már bekerült a szellemi kulturális örökségek jegyzékébe, és a kiemelt nemzeti érték címet is megkapták.